Száz százalékban állami tulajdonú lesz a Regionális Tőkealap-kezelő Zrt. – jelentette be a kormányszóvivő. Ennek megfelelően a cég jövőbeni vezetőit is a mindenkori kormány nevezheti ki és hívhatja vissza, így személyük nyilvános, és a kormányzati felügyelet teljes egészében megmarad a társaság felett. A már kinevezett vezetők megtartásáról, esetleg cseréjéről az új kormány is saját hatáskörben dönthet – tette közzé az MTI. Az alapkezelők létrehozásában, működtetésében jelentős szerepet kapnak az állami és regionális fejlesztéspolitikai intézmények azzal, hogy az alapkezelők igazgatóját, tisztségviselőit, 3-7 tagú igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjait is ezek jelölik. A kormányszóvivő megerősítette, hogy a támogatásra jogosult cégeket még nem választották ki, a kormány döntési moratóriumának megfelelően, ez majd azt követően történhet meg, hogy az alapkezelők megkezdték működésüket.
Maradhatnak ellenben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t irányító Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tagjai – értesült a Napi Gazdaság. A vagyongazdálkodási testület tagjait ugyanis hat évre nevezték ki, így akár 2013 októberéig is helyükön maradhatnak. Ráadásul a tagok nem hívhatók vissza, csak akkor, ha méltatlanná válnak a poszt betöltésére, illetve képtelenek ellátni feladatukat.

Szülő árulta az Elf Bart az iskolában