Berlin a rend pártján

Az „Ordnung muss sein” (rendnek kell lenni) gondolkodás nem idegen a németektől, legalábbis ez az, amit más népek leginkább a német nemzeti tulajdonságnak gondolnak. Most a német kancellár, Angela Merkel megmutatta, hogy ez a vélekedés nem egészen alaptalan: rendre kívánja szoktatni a maastrichti kritériumokat rendszeresen megszegő uniós országokat.
Egy elmúlt héten tartott sajtótájékoztatón a német kancellár kikelt a költségvetési deficitet felhalmozó országok ellen, és felvetette, hogy az európai egyezményeket (pontosabban a jelenleg érvényben lévő lisszaboni szerződést) úgy kell megváltoztatni, hogy az előírt költségvetési hiány betartása kikényszeríthető legyen, például úgy, hogy az Európai Tanácsban felfüggesztik a vétkes ország szavazati jogát, vagy megtagadják az adott országtól az uniós támogatásokat. Az uniós vezetők többsége azonban ódzkodik bármifajta egyezménymódosítástól, mert még élénken él bennük az a kínszenvedés, amellyel a lisszaboni szerződést letolták az uniós polgárok torkán. Eközben az európai szocialisták, a PES (Party of European Socialists) egy hárompontos tervvel álltak elő, amely szerintük nem igényelné a meglévő egyezmények módosítását. A három pont: 1. a görög adósságkrízis azonnali megoldása; 2. középtávon egy európai krízismenedzselő rendszer létrehozása; 3. hosszú távon e rendszernek egy közös gazdaságirányítássá való továbbfejlesztése. A szocialisták szerint e javaslatot a lisszaboni szerződés 122. pontja alapján – amely szerint „Ha egy tagállam természeti csapások vagy általa nem befolyásolható rendkívüli események folytán nehézségekkel küzd, vagy súlyos nehézségek komoly veszélye áll fenn, a tanács a bizottság javaslata alapján az érintett tagállamnak bizonyos feltételek mellett uniós pénzügyi támogatást nyújthat” – az egyezmény módosítása nélkül meg lehetne valósítani. A szocialista javaslat ki akarja küszöbölni, hogy az egyes európai államok a nemzetközi pénzügyi spekuláció áldozatai lehessenek, vagy ahogy Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök fogalmazott: „hogy néhány kölyök New York-i számítógépe előtt ülve térdre kényszerítse Görögországot, és súlyos szociális és gazdasági nehézséget okozzon az ország népének”. A PES e javaslatát viszont a bizottság utasította el, mondván, hogy a 122-es paragrafus csak különleges esetekre vonatkozik, és nem állandó mechanizmusként szolgál.
Mások viszont arra mutatnak rá, hogy a szorosabb költségvetési fegyelemre való buzdítás, illetve annak egy európai monetáris alap felállításával való kikényszerítése a németek részéről csak ködösítés, amellyel exportorientált gazdaságuk okozta problémákról akarják a figyelmet elterelni. Alighanem e kritika jár a legközelebb a valósághoz, Németország ugyanis az eurózónában, de az egész Európai Unióban, sőt a világ többi részével is hatalmas kereskedelmi többletet produkál. 2005-ben például a német exporttöbblet 254 milliárd eurót tett ki, ami durván kétszerese az egész unió éves költségvetési kiadásainak, és e többlet több mint fele az Európai Unióban realizálódik. És itt következik az a matematika, amelyet az unió jelenlegi vezetői szellemi képességeik miatt nem tudnak vagy érdekeiknél fogva nem akarnak megérteni. Ha Németországnak az unióban nagyarányú kereskedelmi aktívuma van, másoknak szükségképpen deficitjüknek kell lenni. Ha e tendencia tartós, akkor a németeknél szükségképp pénzügyi követelések, míg más országoknál ugyancsak törvényszerűen adósságok halmozódnak fel. A külső adósság egy idő után olyan szintet ér el, hogy az adott ország teljesen kiszolgáltatott lesz a nagy nemzetközi pénzügyi alapok spekulációinak. E problémát nem lehet költségvetési megszorításokkal megoldani, mert a költségvetési kiadások lefaragásának csak áttételes, nagyon csekély hatása van a külső egyensúlyra. Angela Merkel ajánlata tehát eleve zsákutca. Nem megoldás azonban a PES javaslata sem, mert nem az alapprobléma megoldására, a külkereskedelmi egyensúly biztosítására, hanem csak az adósságfinanszírozás terheinek enyhítésére irányul. Ha egy ennyire világos, áttekinthető problémát még csak felismerni sem képesek, akkor mit várhatunk az unió vezetésétől?