Betörőtangó a Duna TV-ben

Operett- és musical-magazinműsor indult néhány hete a Duna TV-ben, nagyjából ugyanakkor, amikor a Madách Színház és a Kecskeméti Katona József Színház operett-, musical-, rockopera-pályázatot írt ki abban a reményben, hogy fiatal alkotók friss szerkezetű, témájú és látásmódú szerelmi történetekkel vagy énekelhető-táncolható közösségi drámákkal állnak elő. Hiszen a zenés-táncos-jelmezes nagyszínpadi műfaj az, amivel a legkönynyebb ma is megtölteni a magyar nézőtereket, a megújulás pedig azok érdeklődését is felkeltheti, akik eddig nem szereztek túl jó tapasztalatokat az operettről és társműfajairól.
Üdvözlendő tehát, hogy szombat esténként a Duna TV-ben összetalálkozik a képernyőn egy-egy színház társulata vagy egy-egy rockopera előadói, alkotói a potenciális közönséggel, és elhangzik egy-két anekdota, megszólal jó pár énekes kedvenc és háttérember, előfordul, hogy még a színház ügyelője is. A rajongónak vagy a színházi embernek ez a műsor biztosan úgy jó, ahogy van, kérdés, hogy – különösen, ha valóban fontos a megújulás, a nyitás és a friss közönség megszerzése – elegendő-e, ha a közvetlen érintettek ügye marad a műsor. Nem szerencsésebb-e, ha a műsorvezető kicsit hátrébb lép, és onnan kérdez rá mindarra, ami a nézőben felmerülhet például az István, a király kapcsán. (Hányan lehetünk ebben az országban, akik gyerek- vagy ifjúkorunkban megfogadtuk, hogy ha még egyszer megtehetjük, akkor mindenképpen Koppányt fogjuk választani? Olyan jó lett volna, ha a műsorvezető Feke Pál – még az első adásban – megkérdezi Szörényi Leventét, hogy szerinte ma kicsoda lehet Koppány, egyáltalán valaki-e.)
A Rómeó és Júlia musicalváltozata az Operett Színházban nem túl friss előadás, aki akarta, már rég megnézte, aki nem, annak meg fölösleges ilyen kurtán-furcsán fölhozni, még jó, hogy Molnár Ferenc Doktor úrja is szóba jöhetett a Zerkovitz Béla-dalokkal együtt, és hogy láttunk egy mókás betörőtangót az előadásból. Az igazi kérdések felvetése, az együttgondolkodás, az éppen nem olyan nagy rajongók, de óvatos érdeklődők bevonása mellett talán azt hiányolom a műsorból, hogy nem mondják be néhány percben hír vagy ajánló gyanánt, hogy éppen melyik magyar színház milyen zenés darabot mutat be, ki vendégszerepel külföldön, ki nyert valahol díjat, melyik előadást prolongálták, stb.
Ebből a két dologból derül ki ugyanis igazán, hogy a szerkesztők és a média számára valóban fontos a műfaj, minden képviselőjével, minden kisebb-nagyobb sikerével együtt.
(A zene az kell – Duna TV, március 20.)