Botrányos troliügyletek

Irreálisan magas havi összegért bérelt sok éven át trolibuszt ügyvezető igazgatójának volt cégétől a Szegedi Közlekedési Társaság. A vállalat lebonyolított egy lényegében haszon nélküli trolieladási üzletet is; a cseh vevő később felárral adta el a járműveket Bulgáriába. Ezek is belejátszottak abba, hogy a szegedi Fidesz hanyag és hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tett a szegedi közlekedési cég gazdálkodásával összefüggésben.

Joó István
2010. 04. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb részleteit tudtuk meg a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) gazdálkodási anomáliáinak. Eszerint nemcsak bizonyos képzések ügyében érhetők tetten visszás mozzanatok, hanem a járműpark tájékán is. Az egyik ügy egy legfeljebb húszmillió forintot érő trolibuszról szól, amelynek tulajdonosa a társaság ügyvezetőjének, Dózsa Gábornak a volt cége. Dózsa az akkor még Technotip Bt. néven futó céget felesége munkatársainak adta el. A szóban forgó trolit 2002 júniusa óta bérelte 2008-ig a közlekedési társaság, 2004-ben, 2005-ben és 2006-ban például havi 950 ezer forintért. Tehát a trolibérlés sokkal többe került, mint maga a jármű. Dózsa az ezt firtató kérdésre azzal védekezett lapunknak írásban elküldött válaszában, hogy amikor a bérleti szerződés született, még nem ő volt az SZKT ügyvezető igazgatója. Csakhogy – mutatott rá Kohári Nándor szegedi fideszes önkormányzati képviselő –, az első szerződés mindössze 11 hónapra szólt; 2003-tól 2008-ig az ő vezetése alatt hosszabbították meg az előnytelen megállapodást.
A Prágában diplomázott Dózsa Gábor ügyvezető igazgató két troli fura csehországi eladásának is főszereplője. A szegedi közcég az eladás előtt 18,016 millió forintot költött a két trolibuszra, és csak 18,658 millió forintért adta el azokat a cseh Elerpro s.r.o-nak. Vagyis 642 ezer forintot nyertek az üzleten. A cseh cég, nyilván felárral, mindjárt a bulgáriai Haszkovóba adta el a trolibuszokat. Mindezt Dózsa nem cáfolja, csak azt állítja, jobb üzlet volt az esélyegyenlőségi törvény miatt kivonandó magas padlós járműveket forgalomképes járműként eladni, mint roncsként. A szegedi fideszesek utóbb azonban arra is felfigyeltek, hogy Dózsa Gábor a Délmagyarországnak 2009 októberében azt a valótlanságot állította, hogy maga az SZKT adta el a trolikat a bolgár piacra. Más kérdés – kommentálta ezt Kohári –, hogy ennek rendes esetben így is kellett volna történnie, nem pedig cseh céget közbeiktatva.
A Fidesz más ügyek miatt is büntetőfeljelentést tett, egyúttal átfogó ügyészségi vizsgálatot is kért a közlekedési társaság átvilágításához. Tette ezt azután, hogy – amint azt Kohári Nándor elmondta – Botka László szegedi polgármester és a közgyűlés szocialista képviselői 2007 óta rendre megakadályozzák a vizsgálóbizottság felállítását. Botka László nem volt hajlandó nyilatkozni lapunknak, azt üzenve, elégedjünk meg Dózsa Gábor reagálásaival.
Tegnap megírtuk: a Szegedi Közlekedési Társaság sokszorosan megbízott oktatási képző cége – a Szofisztika Oktatásszervező Kft. – beszédes rokoni szálakkal rendelkezik. A kft. jelenlegi ügyvezetője a közlekedési közcég korábbi gazdasági igazgatójának a lánya. A Szofisztika Kft. tulajdonosi láncolata végén egy Seychelle-szigeteki offshore cég tulajdonában lévő kft. áll. Csak 2007-ben bruttó 25 millió forintnyi megbízási szereződéseket kötött a város cége a Szofisztikával. A közlekedési társaság továbbá évi 1,5 millióért foglalkoztatja részmunkaidőben a korábbi gazdasági igazgató férjét. Egy 68 éves nyugdíjas villanyszerelőről van szó, az SZKT hajdani függetlenített MSZMP-titkáráról. Az SZKT ügyvezető igazgatója válaszában dicséri a volt gazdasági igazgató általuk foglalkoztatott férjének munkáját. Dózsa állítja: csak tízmillió forint pályázati pénzt adtak oda a Szofisztika Kft.-nek 2006 és 2008 között. A fideszesek által megszerzett dokumentumok azonban jóval többről szólnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.