Botrányról beszélnek a pártok

V Á L A S Z T Á SA Fidesz, az MSZP és a Lehet Más a Politika kampányközpontjában is botrányosnak tartották tegnap, hogy sok embernek órákig kellett várnia, amíg leadta szavazatát. A Jobbik szóvivője nem bízik a közvélemény-kutatók eredményeiben, a Lehet Más a Politika szerint az előzetes adatokból még nem szabad meszszemenő következtetéseket levonni.

Munkatársainktól
2010. 04. 21. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fricz Tamás
Világbotrány Magyarországon! A Szigeti Péter vezette Országos Választási Bizottságnak azonnal és testületileg távoznia kell. Az, hogy a választás lezárulta után még órákig szavazzanak kilométeres sorokban, legfeljebb egyes afrikai vagy távol-keleti országokban fordulhat elő, az Európai Unióban ez egyszerűen példátlan. Nem maradhat súlyos következmények nélkül, azaz szintén le kell mondaniuk azoknak, akik a választási törvény végrehajtási rendeletét módosították az elmúlt 20 évben megszokotthoz képest. Ugyanakkor határozott véleményem, hogy a történtek miatt nem lehet megkérdőjelezni a választás eredményét, amelyet lapzártakor még csak az ismert közvélemény-kutatások alapján lehet értékelni, és kizárólag a pártlisták szempontjából. Az egyéni választókerületek eredményeinek ismerete nélkül, a Fidesz némileg elmarad az általam várt 60 százalék feletti szavazataránytól, az MSZP valószínűleg az utolsókig kitartó törzsszavazóinak köszönhetően erősödött, a Jobbik pedig az elmúlt hetek botrányai miatt gyengült. Az LMP várható bejutása jelzi a választók új politikai szereplők iránti igényét.

Simon János
A tegnapi szavazással kapcsolatos bonyodalmak azt bizonyítják, hogy az Országos Választási Bizottság nem készült fel megfelelően a választás lebonyolítására. A kampánycsend kitolása helytelen megoldás, ha a várakozni kényszerülő szavazók telefonálását korlátozzák, akkor a szavazás menete a megszokott módon folytatódhatott volna. Az elmúlt húsz évben nem volt olyan a parlamentben, hogy egy párt kétharmados többséget elért volna, de a Fidesznek van erre esélye. A választáson a zászló egyértelműen a legnagyobb ellenzéki pártnak áll. Ez a nagyon rossz szocialista kormányzásnak és a Fidesz helyes kampánystratégiájának köszönhető. Ha ellenben négypárti parlament valósul meg, akkor a kis pártok elviszik a töredékszavazatokat és a mandátumokat. Egyetlen kérdés merül csak fel, hogy egy liberális beállítottságú párt bejut-e a parlamentbe. Ha a részvételi arány hatvanöt százalék alatti, akkor a kis pártoknak is van esélyük.

Ágh Attila

A közvélemény-kutatási eredmények ellenére én nem vennék mérget az LMP bejutására. A magas részvételi arány ugyanakkor arra enged következtetni, hogy az MSZP sok, korábban passzív hívét is mozgósítani tudta, amivel bebiztosította második helyét. A Jobbik híveinek nem voltak tartalékai, míg a szocialistáknak sok, a felmérések elől rejtőzködő szavazója van. Ennek ismeretében azt jóslom, hogy az MSZP támogatottsága eléri a 20 százalékot, míg a Jobbiké 15 százalék körüli lesz. A Fidesz néhány mandátummal marad majd el a kétharmadtól, ezt azonban a parlamentben biztosítani fogja, mégpedig oly módon, hogy a Jobbik néhány képviselője átül a Fidesz frakciójába. A szavazás többórás elcsúszásáért, az igazolással szavazó polgárok méltatlan várakoztatásáért a pártok a felelősek, amelyek közösen változtatták meg a jogszabályt oly módon, hogy csak bizonyos kerületekben lehessen átszavazni. Az Országos Választási Bizottság hibázott, amikor csak jóval hét óra után, a közvélemény-kutatási eredmények nyilvánosságra hozatala után jelentette be a kampánycsend meghosszabbítását.


Lemondásra szólította fel az Országos Választási Iroda (OVI) és az Országos Választási Bizottság (OVB) vezetőit és nem pártok által delegált tagjait a választások után Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke. A politikus azon véleményének adott hangot, hogy az OVB túllépte a hatáskörét és egyben megsértette a választási törvényt azáltal, hogy meghosszabbította a kampánycsendet, és azzal, hogy este 19 órakor nem záratták le azokat az épületeket, ahol a szavazókörök helyet kaptak. Hozzátette: a történtekért az önkormányzati minisztert is felelősség terheli.
Pokorni Zoltán lapunknak úgy nyilatkozott: méltó befejezése az elmúlt nyolc évnek az a káosz, amely kialakult a választások körül. A Fidesz alelnöke abszurdnak és nevetségesnek nevezte az OVB viselkedését, hiszen álláspontja szerint már este hét órakor látható volt, hogy „baj van”. Ennek ellenére a grémium csak húsz perccel később állt ki a nyilvánosság elé. Képviselő nem tartja megfelelőnek a jogi szabályozást, ám úgy véli, a felkészült jegyzők képesek voltak megelőzni a problémát. Az általa vezetett XII. kerületi önkormányzat dolgozói ugyanis stopperrel mérték meg azt, hogy mennyi időt vesz igénybe egy szavazópolgár voksolása. Miután ez legalább öt percig tart, a hegyvidéki önkormányzat jegyzője felkérte az átjelentkező szavazókat, hogy az országgyűlési választást megelőző héten vetessék fel magukat a névjegyzékbe, jelentős időt megtakarítva ezzel. Pokorni Zoltán este fél tízkor a pontos eredmények ismerete nélkül úgy vélekedett: pártja a kétharmados győzelem határán áll. Mint mondta, az egyéni körzetekben a második fordulóban dől majd el, hogy ezt a lehetőséget a Fidesz képes lesz-e megvalósítani.
Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki kabinetének vezetője nem akart esélylatolgatásba bocsátkozni az előzetes eredmények tükrében, de annyit elmondott, a „választók már döntöttek, csupán a szavazatok összeszámlálása zajlik”. A kétharmados győzelem esélyéről sem kívánt egyelőre nyilatkozni, annyit mondott csupán, meglátjuk, mekkora lendülettel indulhat el az ország a felemelkedés útján. A Fidesz elnöki stábjának vezetője hozzátette, a cél egy egységes kormány kialakítása és reményét fejezte ki, hogy erre a választópolgároktól felhatalmazást kapnak. Köszönetet mondott azoknak a választópolgároknak, akik a szavazóurnákhoz járultak, különösen azoknak, akik hosszú órákat vártak arra, hogy leadhassák voksukat.
Azt, hogy a közvélemény-kutatások szinte egyöntetűen azt jósolták: az MDF nem jut be a parlamentbe, Pokorni úgy kommentálta: „A mesterkélt dolgok sem az életben, sem a politikában nem működnek.” A politikus szerint az MDF számító és mesterkélt kampányával megmaradt bázisát is elűzte, és hiteltelenné tette a pártot. Pokorni szerint a Jobbik túlfűtött, lejárató, rágalmazó, pusztán a politikai haszonszerzést szem előtt tartó kampányt folytatott, és reméli, hogy a radikális párt ezt nem folytatja az önkormányzati választásokig.
A Fidesz vezérkara és szimpatizánsai egyébként a fővárosi Vörösmarty téri kampányközpontjukban várták a szavazás lezárását, a kampánycsend végét. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és felesége, Lévai Anikó fél tizenegykor jelent meg a házban.
Vizsgálatot kezdeményeznek a szocialisták, hogy kiderüljön, miért húzódott el a választás lezárása a késő esti órákig – derült ki Lendvai Ildikó pártelnök szavaiból, aki szerint az Országgyűlésnek meg kell vizsgálni a választási törvény módosításának körülményeit. A politikus szerint felmerülhet a gyanú arra is, hogy „Kubatov-szavazók” jelenhettek meg az urnáknál, akik nem lakóhelyükön, hanem más körzetekben voksoltak. – Meg kell vizsgálni, történt-e visszaélés – hangsúlyozta Lendvai Ildikó. Az MSZP elnöke a részeredményeket értékelve elmondta, pártja elvesztette a kormányzás lehetőségét, de az újjáalakuló Országgyűlés legerősebb ellenzéki pártja lehet, ami lehetőséget teremt számukra, hogy ne hagyják a felelős válságkezelés eredményeinek megkérdőjelezését.
A szocialisták a fővárosi Jókai téri székházukban várakoztak az eredményre. A párt vezetőit állítólag meglepte a nem bejelentett lakhelyükön szavazók nagy száma, a politikusok azonban némileg eltérően értékelték ennek okát. Szekeres Imre elnökhelyettes ezzel kapcsolatban kifejtette: kizártnak tartja, hogy szervezett akcióról lett volna szó, úgy vélte, az átjelentkezők számát előre nem lehetett megállapítani. Ezzel szemben a párt szóvivője, Budai Bernadett közleményében azt írta: Az MSZP reméli, hogy nem a központilag szervezett jobboldali szavazók miatt várakozik az egész ország az országgyűlési választások eredményére. Emlékeztetett arra: az MSZP az utolsó héten többször is aggályokat fogalmazott meg az igazolással nem a lakhelyükön szavazók megnövekedett száma miatt. „Okkal tartottunk attól, hogy ez szervezett módon, a jobboldal érdekében történt” – jelentette ki. Simon Gábor választmányi elnököt felháborította a jelenség, és hangsúlyozta, a jelenlegi szabályozáson mindenképpen változtatni kell. A politikus szerint ugyanis megengedhetetlen, hogy egyes körzetekben nagyszámú választó bejelentkezik, leadja a voksát, majd „dolga végeztével” hazautazik. Lapzártánkig a választás várható eredményével, az este hét óra után közölt közvélemény-kutatási adatokkal senki nem foglalkozott, azt nem kommentálták. Nyakó István pártszóvivő érdeklődésünkre röviden annyit mondott: hivatalosan csak a kampánycsend feloldása után, az utolsó szavazókör bezárását követően nyilatkoznak.
Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke este hét órakor megjelent a szocialista sajtóközpontban, ám rövid tájékozódás után elhagyta a helyiséget, nyilatkozatot pedig nem adott. A Jókai utcai központba este hét óra előtt megérkezett a párt szinte teljes vezérkara, így Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt, Hiller István és Puch László, az elnökség tagjai, Molnár Csaba fővárosi kamányfőnök és Szigetvári Viktor, a párt országos kampányának irányítója. A négy nagy közvélemény-kutató cég előrejelzései a szocialisták 19-20 százalékos eredményét prognosztizálták. A szocialista párt vezetéséhez közelálló informátorunk szerint a szavazókörökből beérkezett tájékoztatások alapján a párt nagyon gyengén szerepelt Szabolcs megyében, Borsodban pedig erős radikális előretörés várható, állítólag egyes körzetekben a Jobbik közel azonos számú szavazatot kapott, mint a Fidesz.
A Jobbik Budapest XI. kerületében, a Sportmax központban tartotta eredményváró rendezvényét, ahol kétezren gyűltek össze. A mintegy 69 százalékos feldolgozottságnál, az eredmények ismeretében Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke úgy nyilatkozott: elégedett az eredménnyel, pártja az MSZP-vel azonos fajsúlyú erőt képez majd a parlamentben, élni fognak a választók felhatalmazásával. Rámutatott, a Jobbiknak világos programja van, és az olyan előterjesztéseket, amelyek ezzel összhangban vannak, támogatni fogják az Országgyűlésben. Nem sérelmi, hanem konstruktív politikát kívánnak folytatni – emelte ki Balczó Zoltán. Ugyanakkor megemlítette, hogy a kampányban összehangolt támadás folyt a Jobbik ellen.
A csoda bekövetkezett, az LMP történelmet írt – mondta Schiffer András, a párt listavezetője, amikor kiderült, hogy az előrejelzések szerint csaknem 7 százalékot szereztek az országgyűlési választáson. Schiffer megköszönte a választóknak, hogy felülírhatták az előzetes várakozásokat, és az aktivistáiknak, hogy az egzisztenciájukat kockáztatva, hazaszeretetből elérték, hogy egy ökopolitikai erő először szólhat bele a magyar politikába. Remény Magyarország számára, hogy egy új generáció lépett be a magyar közéletbe, ez azt jelenti, hogy van kiút abból a kilátástalanságból, ahol a politika a haszonszerzésről és a szekértáborok szimbolikus küzdelméről szól.
A valószínűleg a parlamentbe jutott Lehet Más a Politika (LMP) fővárosi kampányközpontját késő este felkereste Eleni Tsakopoulos-Kounalakis, az Egyesült Államok budapesti nagykövete. A párt sajtóosztálya a távirati irodának azt mondta, a nagykövet arról kérdezte a párt vezetőit, hogy milyen eredményre számítanak. A diplomatával Schiffer András listavezető, Jávor Benedek, Szabó Tímea, Szabó Rebeka és Szombati Kristóf beszélt. Érdekesség, hogy az LMP központjában megjelent két volt szabad demokrata politikus is, Bőhm András és Bozóki András.
Lapzártánkkor az LMP kampányfőnöke a szavazási botrányról tartott tájékoztatót. Karácsony Gergely bejelentette: rossz hír, hogy a magyar választási szervek képtelenek egy szavazást csúfos malőr nélkül levezényelni. Jó hír azonban, hogy vannak olyan magyar választópolgárok, akiknek annyira fontos a demokrácia, hogy ilyen körülmények között is képesek kitartani. Karácsony a demokrácia hőseinek nevezte ezeket a szavazókat. Kijelentette, az eset jól példázza, hogy a kampánycsend intézménye felett eljárt az idő, az internet, az SMS korában erre nincs semmi szükség, s a következő választáson el kell törölni a kampánycsendet. A kampányfőnök lapunknak elmondta, ellenzéki szerepre készülnek a következő parlamentben és be akarják bizonyítani, hogy ez a szerep is lehet más, vagyis építő és konstruktív jellegű. Minden olyan javaslat mellé odaállnak, amit tudnak támogatni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.