Meglepő lett volna, ha a szélsőséges, magyarellenes Szlovák Nemzeti Pártot is magában foglaló szlovák kormány nem reagál azonnal a letelepedés nélküli magyar állampolgárság bevezetésével kapcsolatos tervekre. Dusan Caplovic harcias elutasító nyilatkozata természetesen jól cseng Pozsonyban a júniusi parlamenti választások előtt, azzal azonban nyilván a kormányfőhelyettes is tisztában van, hogy nem tudja megakadályozni a várhatóan napirendre kerülő budapesti törvénymódosítást. A Robert Fico fémjelezte vezetés megtilthatja ugyan a kettős állampolgárság intézményét Szlovákiában, csakhogy egy ilyen jogszabály nemcsak a felvidéki magyaroknak okozna kárt, hanem annak a több tízezer szlováknak is, akiknek már hosszú évek óta két vagy több útlevele van.
Kisebb diplomáciai cirkuszt ugyan rendezhet Pozsony – eddig is folyamatosan ezt tette –, hisztériájával azonban nagy valószínűség szerint egyedül marad a térségben. Románia a közelmúltban törvénymódosítással egyszerűsítette a külhoni románok számára az állampolgárság megszerzését, azóta a Moldovai Köztársaságból valóságos roham indult az uniós belépést is biztosító román úti okmányokért. A Fidesz vezetői több alkalommal támogatásukról biztosították a bukaresti lépést, így a jobbközép demokraták és az RMDSZ alkotta kormány részéről gyakorlatilag kizárható a magyar törvénymódosítás elleni fellépés. A szerb vezetés már több alkalommal is egyértelművé tette, hogy semmiféle kifogása nincs a vajdasági magyarok kettős állampolgárságával kapcsolatban, Ukrajnában pedig a nemrég történt hatalomváltás hallgatólagosan elfogadó álláspontot sejtet. A volt szovjet köztársaságban jelenleg tiltott ugyan a több állampolgárság, becslések szerint mégis igen magas azok aránya (elsősorban oroszokról van szó), akik két útlevéllel rendelkeznek.
Halálos összecsapások Szíria partvidékén az alavita mecset elleni merénylet után















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!