Cozma-ügy: vádat emelt az ügyészség

Az ügyészség vádat emelt Marian Cozma meggyilkolásának ügyében. Öt személyt emberöléssel és más bűncselekmények elkövetésével, kettőt bűnpártolással, húszat pedig garázdasággal vádolnak. Az ügyészség szerint Raffael Sándor szúrta szíven a sportolót.

Velkei Tamás
2010. 04. 25. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Raffael Sándor, Németh Győző, Sztojka Iván, Bihari Csaba és Pál Gábor ellen a vád emberölés, életveszélyt okozó testi sértés, valamint maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés, illetve annak kísérlete, míg G. Péternének és A. Lászlónak bűnpártolás miatt kell majd felelnie. Előbbi öt személyt további húsz társukkal együtt csoportosan és a köznyugalmat súlyosan megzavarva, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdasággal vádolták meg, ám a garázda cselekményeket elkülönítették, mert a terheltek nagy száma és az ügy időigényessége a terheltek felelősségének elbírálását megnehezítené.

*

Fejes Péter megyei főügyész részletesen ismertette a 2009. február 8-án hajnalban elkövetett gyilkosság körülményeit. Eszerint Enyingen az ország különböző részeiről gyülekező társaság egy korábbi sérelmet akart megbosszulni Székesfehérváron, ám mivel előreküldött kémük a keresett személyt egy szórakozóhelyen sem találta, a banda két tagja, B. Csaba Péter és B. Tamás javaslatára Veszprémbe indultak.
A csoport (akik közül információink szerint többen is részt vettek 2008 nyarán, a siófoki sétányon történt felvonulásban) a bakonyi városba már italos állapotban érkeztek, mert az enyingi gyülekezőhelyen és az ottani benzinkúton is jócskán fogyasztottak alkoholt. A nyomozóknak a tanúvallomások és egyéb bizonyítékok, bizonyítási eljárások révén a 25 fős csoport megérkezésétől kezdve pontos időrendi táblázatot sikerült összeállítaniuk. A banda kezdetektől agresszívan viselkedett a Patrióta lokál közönségével: már a bejáratnál belekötöttek egy férfiba, ekkor egyikük azt kiabálta: „Mennyi embernek elb…uk a buliját!” A diszkóban lökdöstek egy férfit, egy másikat nyakon ütöttek, egy szórakozót pedig arcon könyököltek. A táncparkett felé haladva félrelökték, aki nem állt el időben útjukból, a hölgyeket pedig inzultálták, fogdosták.
„Megdöglesz!”
A tetőtéri Skorpió bárban egyikük kijelentette: „Itt ma vér fog folyni.” Eközben Raffael, Németh, Sztojka, Pál és Bihari a lenti táncparketten folyamatosan méregették Marian Cozmát és kedvesét, mígnem Németh meglökte a sportolót, akit miután visszafordult, azonnal elkezdtek ütlegelni. A román kézilabdázó a földre esett, az öt terhelt egyszerre ütötte, rugdosta, ekkor Ivan Pesic horvát játékos ellökte Sztojkát és Némethet. Sztojka és Pál erre a horvát sportolót vette célba, miközben Cozma újra földre került, mert már fémvázas székekkel is ütötték, üvegpohárral dobálták. Amikor egy vendég megpróbált közbeavatkozni, Pál ököllel háromszor arcon csapta, később Bihari is csatlakozott hozzá. Pál folyamatosan azt üvöltözte, hogy „Megdöglesz!” és hogy „Mindenkit agyonverek!”, mialatt Sztojka egy üveggel fejbe verte Pesicet.
A verekedés közben Raffael a nadrágjában hordott késsel megsebesítette Cozmát, ám a vese környéki szúrás csak érintőlegesen sértette meg a játékost, aki ezt követően a felszín felé menekült. Mikor Pesic észlelte a szúrást, „Kés van náluk!” kiáltással figyelmeztette a többi sportolót, és önmagát védve egy üveggel fejbe verte Raffaelt.
„Vedd elő a pisztolyt!”
A menekülő sportolókat a fönti szinten tartózkodó bandatagok üvegekkel dobálták, több tanút is eltaláltak, négyen meg is sérültek, többeknek pedig a hajába hullottak az üvegcserepek. Majd a több mint ötvenezer forintos számlát kifizetetlenül hagyva kirontottak az épület elé, s egyikük ezt kiáltotta: „Ezt nem kellett volna, most meg fogsz dögleni!” Az épület előtt Németh bokszolóállást vett föl, és folyamatosan szökdécselve próbálta megütni Cozmát. A játékos védekezett, széles kaszáló mozdulatokkal és rúgásokkal földre vitte Raffaelt és Sztojkát, akik folyamatosan rárontottak, amikor Németh is támadt. Pesic Némethet lökte el, de hiába, a támadók azonnal fölpattantak. Gyűrűt vontak a román sportoló köré, a falhoz szorították, majd Raffael nagy erővel szíven szúrta.
A hátára eső sportolót a másik két támadó még többször fejbe és hátba rúgta, ekkor ért oda Pesic (akit a verekedés során Németh vesén szúrt, amit a játékos csak később észlelt) és Zsarko Sesum, utóbbit Németh óriási erővel rúgta fejbe, aminek következtében a játékos arccsontja eltörött. Miután „végeztek”, Németh még fennhangon azt kérdezte, „Ki kér még?”, majd a többi kézilabdázó ellen, így Uros Vilovski ellen fordultak. Raffael ekkor azt ordította: „Vedd elő a pisztolyt!”, és üldözni kezdték a szerb játékost, ám mivel nem érték utol, visszatértek a lokál elé, és autón elmenekültek a helyszínről. A két verekedés összesen nem tartott egy percnél tovább.
30 millió kitartottságból
A vezető ügyész kifejtette: az emberöléssel vádolt személyek végig szándékegységben, az élet kioltásával számolva támadtak a sportolókra, ezért az, hogy a két kés nem került elő, nem befolyásolja az emberölés bűntettének bizonyítottságát.
A nyomozás kiterjedt a terheltek előéletére is, ennek során a nyomozók megállapították, hogy korábban négy személy közel harmincmillió forintnyi vagyonra tett szert kitartottság révén (ezt az összeget azonban mára fölélték a gyanúsítottak).
Marian Cozma családjának jogi képviselője már korábban kezdeményezte a terheltek vagyonának zár alá helyezését, ennek alapján három ingatlant, egy BMW terepjárót, több mint ötezer eurót és közel 2500 svájci frankot helyeztek zár alá.

Horribilis költségek. Az egy év, két hónapig tartó nyomozás közel 77 millió forintjába került a rendőrségnek. Az emberölés és más bűncselekmények nyomozati anyaga majdnem 35 ezer oldalt tesz ki. A terheltek korábbi elítéléseinek másolata 636 oldal. 142 CD-n tárolják a telefonhívás-listákat. A vádiratok hossza 79, illetve 77 oldal. A tárgyalásokra 348, illetve 318 tanút kíván megidézni a vád.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.