Csodavárók

Ugró Miklós
2010. 04. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már a választások előtt is azzal próbálták vigasztalni magukat és egymást a baloldal bigott hívei, hogy a Fidesz úgysem lesz képes teljesíteni légből kapott, populista ígéreteit, ezért megtévesztett választói, a csodavárók hamar elfordulnak tőle. Annyira szerették volna a várható nagyarányú jobboldali győzelem miatti fájdalmukat tompítani, az ellenfél örömét elrontani, hogy az egyik éleslátású szakember mindjárt a nyár közepére vizionálta az új kormány összeomlását és bukását, mert politológiai lidércnyomásában a csodavárók serege nemcsak kiábrándul az őket szemérmetlenül átverő Orbán Viktorból, de el is kergeti őt, egész kormányával meg pereputtyával együtt. A jeles társadalomtudósnak korai időpontot kellett keresnie, hiszen a 2006-os Gyurcsány-kormány gyakorlatilag az év szeptemberében bukott meg, márpedig nyilvánvaló, hogy az Orbánék még annyi ideig sem húzhatják. Vasárnap óta a buzgó baloldaliak reménye szilárd meggyőződéssé vált, hiszen a jóslat első fele fényesen beteljesedett – a jobboldal elsöprő győzelmet aratott –, a második rész megvalósulásához már kétség nem férhet. Most a teljesíthetetlen ígéreteket kell folyamatosan sulykolni, nehogy a győzelmi mámortól megkótyagosodó fideszesek megfeledkezzenek róluk. Igaz, azokkal a bizonyos, beválthatatlan ajánlatokkal nem a polgári oldal politikusai ámítgatták a választókat, hanem a Fidesz nevében az ellenfelei. Miközben szüntelenül azon szörnyülködtek, hogy nincs programja, az égig srófolták a Fidesszel kapcsolatos várakozásokat. Kíváncsi vagyok, vajon a Fidesz melyik politikusa, hol és mikor állított akár csak hasonlót is, miszerint hatalomra kerülésük után napokon belül eljön a Kánaán, viszont „kivesézte”, gúnyolódott rajta, elrettentő példaként hivatkozott rá, mint a Fidesz demagóg ígérgetéseinek szubsztanciájára Lendvai Ildikótól kezdve Dávid Ibolyán, Kóka Jánoson át Kálmán Olgáig – hogy a feminin vonalnál maradjunk – számos tekintély. A Fidesztől, már 1998 után is számon kértek olyan ígéreteket, amelyeket nem ő ígért meg. (7 százalékos gazdasági növekedés, 400 százalékos béremelés az egészségügyben, stb.) Most a baloldal mintha egész stratégiát épített volna a Fidesz helyett, annak nevében tett álígéretekre. A szakértők szembesítik az új kormányt az általa soha ki nem mondott vállalásokkal, s máris rábizonyítják, tudatosan verte át a szegény „csodaváró” állampolgárokat. Elképzelhető, vannak jó páran olyanok, akik Mesterházy, vagy az ATV Fideszről szóló információi szerint választottak, hitelt adva azoknak a tényként közölt kijelentéseknek, hogy Orbán Viktor csodával kecsegteti az embereket. Ezek, ha júliusig nem emelkedik az életszínvonalunk a svájciak szintjére, mérhetetlenül csalódottak lesznek, és panaszkodni fognak az összes létező betelefonálós műsorban. S akkor már a „nép hangja” is azt harsogja, végre átláttak minden manipuláción, demagógián és hazugságon, és felelős politikusok (MSZP-sek) a többség akaratát tiszteletben tartva hajlandóságot mutatnak a csaló, dilettáns, kókler kormány le- és felváltására.
A csodavárók csalódni fognak, és ez lesz Orbánék közeli végzete – reméli és hirdeti a balliberális oldal, idehaza és a „tárgyilagos” unióban egyaránt. De vajon kik a csodavárók? Nem az a közel egymillió ember, aki a nyolcévi kormányzati teljesítmény után még mindig az MSZP-re bízta volna az ország irányítását? Nem azok, akik annyira ostobának vélik a polgárokat, hogy azt hiszik, azok bedőlnek az átlátszó és primitív lejáratási akcióiknak, és elpártolnak a polgári kormánytól?
A csodavárók valóban csalódni fognak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.