Csúcson az elődöntőben

Elsőként a DVSC jutott be a női kézilabda NB I fináléjába. Legalábbis a kronológiát tekintve, mert az alapszakaszt még harmadikként zárta a csapat, ám az Arany Ászok rájátszás elődöntőjében idegenbeli, 31-27-es sikere után hétfőn Debrecenben 31-26-ra verte a Vácot, így 2-0-s összesítéssel túl is lépett rajta.
Meg egyúttal valószínűleg saját görcsein is, hiszen az 1987-ben bajnok, majd az 1990-es évtizedben is meghatározó együttes a harmadik évezredben mindössze egyszer fért fel a dobogóra (igaz, tavaly lett harmadik), az aktuális szezonban pedig a KEK nyolcaddöntőjében a montenegrói Buducsnoszt Podgorica, míg a Magyar Kupa hasonló fázisában a Dunaújváros búcsúztatta. E traumákat még Bakó Botond dirigálásával szenvedte, azaz idézte elő a társaság, a Székelyföldről elszármazott, ígéretesen indult fiatal tréner számára a jelek és a hírek szerint „túl nagy volt a kabát”.
Köstner Vilmoson viszont egyáltalán nem lötyög, sőt. A „Lokival” legutóbb, még 1996-ban bajnoki ezüstöt és EHF-kupát nyert mester az idényre már menthetetlennek tűnő állapotban vette át a DVSC-t, ám a váltás ténye valószínűleg önmagában is pozitív energiákat szabadított fel. Ő ehhez hozzátette több évtizedes rutinját és kötődését, s az elődöntő váci rajtján már olyan alakulat kezdett, amely nemcsak korábbi önmagát, hanem az esélyesebbnek tartott, ebbe picit talán „belebágyadt” hazaiakat is felülmúlta koncentrációban és eltökéltségben. Köstner olvasatában mindez így festett: „Nagyon kedvezően fogadtak a játékosok, szakmai és emberi tekintetben is azonnal mellém álltak. Éreztem bennük, rajtuk a lelki gátakat, ezektől a döntéseik is labilissá váltak, de egyébként is volt feladat, bőven. Egyrészt folyamatosabb, dinamikusabb terhelést adtam, amit patikamérlegen porcióztam ki, másrészt mindenkiben tudatosítani kellett, hogy a kézilabda nem egyéni sportág. Az új, csapatként küzdő DVSC formajavulása az elődöntőre csúcsosodott ki, így a magabiztosnak tűnő Vácot határozott fellépésünkkel saját pályáján leptük és vertük meg. Ez a második, a hazai meccsre is kamatozott, ahol az első félidőben jó védekezésünkkel, a másodikban a hatékony, kombinatív támadásainkkal győztük le a nagyon jól felkészített ellenfelünket.”
Ennek köszönhetően következhet a bajnoki döntő a Győr–Békéscsaba párharc győztesével, a papírforma alapján az itthon évek óta egyeduralkodó ETO-val. Az alapcél elérése, sőt túlteljesítése után milyen új ösztönzőt lehet a fináléra találni – kérdeztük Köstner Vilmost, mire azzal felelt: „Remélem, a döntő részünkről méltó folytatása lesz az elődöntőnek, annál is inkább, mert a DVSC-nek évek óta nincs sikerélménye a Győrrel szemben. A minimum, hogy tisztességgel álljunk helyt, de ennél többet szeretnénk, itthon legalább egy meccset nyerni.”
Tavaszi programnak ennyi megteszi, Debrecenben azonban hosszabb távra terveznek. A Loki-szurkolóból lett többségi tulajdonos, Gellén András ugyanis 2016. június 30-ig kötelezte el magát az egylet mellett, és logikusabbat hirtelenjében aligha húzhatna, mint hogy szerződést hosszabbít Köstnerrel. Gellén egyébként a kalkulációk szerint valamivel több mint évi százmillió forintját teszi bele a 150 milliósra taksált, de még ezen az összegen is túlcsorduló költségvetésbe; ha úgy tetszik, neki köszönhető, hogy Magyarország második legnagyobb városának második legnépszerűbb csapata nemcsak él, megint virul is.
Az új főnök jövőképe határozott, mint azt már közölte, „100 százalék magyar” keretet épít. A modern élsportban ez kétségtelenül szokatlan vállalkozás, de szakmai vonatkozásait még senki sem kommentálta, az egyéb „kritikákat” pedig régi reflexek rángatják. Ám ha Gellén Andrást nem a szavai, hanem a tettei alapján ítéljük meg, egyértelmű a képlet: 1. van DVSC; 2. bajnoki döntőben van a DVSC.