Darázsfészek 5.

Orosz nyelvlecke
Az eset a Balatonnál történt, 2009. július 30-án délelőtt, a révfülöpi strandon. A fürdőzők rejtélyes, lüktető hangra lettek figyelmesek, enyhén reszketett a föld, a víz apró, ideges hullámokat vetett, majd néhány perc múlva egy 1942-ben gyártott Scsuka típusú szovjet tengeralattjáró fémteste bukkant a felszínre a strandtól hatvan méterre. A vízben és a parton megállt az élet, az emberek elcsendesedtek, tenyerüket napellenzőnek tartva feszülten figyeltek. Kisvártatva kinyílt a parancsnoki torony kerek fémajtaja, s két matróz kíséretében Danyilo Szemjonovics Poszugyin kapitány bújt ki rajta. Poszugyin valóságos legenda volt, hiszen 1944 májusáig nyolc német tengeralattjárót torpedózott meg az Atlanti-óceánon. A kánikula ellenére bokáig érő tiszti kabátot viselt, igaz, kigombolva, szája sarkában szivar füstölt. Távcsővel pásztázta a Balatont, közben fel-alá járkált a hajótesten, kongó lépteit még a parton is jól lehetett hallani. Aztán intett a két matróznak, azok gatyára vetkőztek, a vízbe ugrottak, amíg lehetett, úsztak, majd a sekély vízbe érve a stég lépcsőjéhez gyalogoltak. Tétován ácsorogtak a strand vén platánfája alatt. Megállt a tudományuk. Kétségbeesetten mondogatták: Lepjoska, lepjoska!
Az emberek sóbálvánnyá válva bámultak.
Lepjoska, lepjoska! Mit akarnak ezek?
Az egyik napozógyékényen vizes zsebkendővel a fején, kezében fél korsó sörrel térdelt dr. Komádi Lajos, a neves nyelvész. Lángos, mondta önfeledten, mire a közelben állók mindjárt tovább adták. Lángos! Lángost akarnak! Az értesülés másodpercek alatt eljutott mindenkihez. Az emberek megkönnyebbültek. Lángosért jöttek! Vidám csoport kísérte a vendégeket a lakókocsiból átalakított falatozóhoz. A matrózok mutatták, hogy egyet kérnek. Agyin lepjoska! A büfés gazdagon megfokhagymázta, a pénzt nem fogadta el. Ruszki, magyar, két jó barát! – rikkantotta. Don-kanyar, Csernobil, Kurnyikova – tette hozzá fülig érő szájjal.
Poszugyin, hátát a parancsnoki toronynak vetve, erőteljeses harapásokkal ette meg a lángost. Zsíros kezét a kabátjába törölte, aztán döngő léptekkel indult a vasajtó felé. Tisztelgett, harsányan odakiáltott a bámészkodóknak: Doszvidányija! Az emberek egyszerre fordultak dr. Komádi Lajos felé. Csak elköszönt, mondta a tudós.

Fejedelmi lelet
Negyvenöt éve gyűjti az órákat, tele velük a lakás. A látogató számára először bizony szokatlan a mindent betöltő tiktakolás, az egymásra rímelő lágy csilingelés, ütés, kondulás. Egy pillanatra sincs csend, mégis megnyugtató harmónia árad a gyűjteményből. Úgy kezdte, hogy a rokonságtól elkönyörögte a levetett, fiók mélyére hajított órákat. Így jutott egy 1931-ben gyártott törött rugójú Doxához. Szétszedte, nagyító alatt tanulmányozta a szerkezetét. Lenyűgözte a lüktető, precíziós gépezet, az elegáns számlap, az Ámor nyilára emlékeztető nagymutató. Mindent tudni akart az órákról, régi műhelyekről, mesterekről. Megmutatja az első értékes szerzeményét, egy dupla tokos XVII. századi ónémet órát. Rövid, lelkes előadást tart róla. Aztán végignézzük az ingaórákat, a laparanyozott keretórákat, a flamand félütősöket, a zenélő és kandallóórákat, gótikus faházikóba szerelt remekeket. Kulcsot vesz elő, kinyitja az üvegszekrényt. Féltenyérnyi rozsdás zsebórát mutat, még a felhúzója is hiányzik. Ez a büszkesége. Kérdő tekintetünk láttán lelkesen meséli, hogy 1941-ben került elő a Kenézlő közelében feltárt honfoglalás kori fejedelmi sírból. A háború zűrzavarában a leletek többsége szétszóródott, ez a zsebóra az egyik régész családjánál vészelte át a nehéz éveket. Bizánci mestermunka. A honfoglaláskor állt meg, mondja, s könny futja el a szemét. Mutatja a lyukas, ezeréves számlapot, a görbe mutatókat. Fél négykor történt a honfoglalás. Elcsuklik a hangja. Pontosan fél négykor!