Korábbi közös, alkalmi rendezvények után január 5-én írt alá kulturális együttműködési szerződést Halász János Debrecen alpolgármestere, Bóka István Balatonfüred polgármestere, Cselényi László, a Duna TV elnöke a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Így az idei költőfesztivált a két város és a televízió együtt szervezte és ünnepelte.
A VIII. Debreceni Költészeti Fesztivál április 7-én, szerdán Nagyváradon, a Várad című irodalmi lap szerkesztőségében kezdődött, ahol Gergely Éva, Kálmán Tamás előadóművészek, Nemcsák Károly színművész előadásában hangzottak el a balatonfüredi Salvatore Quasimodo fesztivál utóbbi éveinek leggyakoribb szereplőinek, nyerteseinek költeményei. Csütörtökön bemutatták a fesztivált Debrecennek a Kölcsey Művelődési Központban. Pénteken Madarász Imre tartott előadást Dante költészetéről. Az idén nyolcvanéves Csoóri Sándort a Kölcsey Művelődési Központban este köszöntötte Kósa Lajos Debrecen polgármestere és Görömbei András professzor. Este a Csokonai Színház Stúdiószínházában Tóth Erzsébet Kőrózsa és betonszív című verskompozícióját mutatták be Mispál Attila rendezésében.

Tiszta vizet öntünk a pohárba – ennyibe kerül egy lángos a Balatonnál