Tavaly megnyerte a tereprali-bajnokság derecskei futamát a Szalay Balázs, Bunkoczi László duó, de az idén elszállt a címvédés reménye, mert a viadal folyamán az Opeljük defektet kapott, majd tegnap eltörött a jobb hátsó féltengelye. Ehhez képest bravúrosnak mondható a végül megszerzett harmadik hely. Az élen a Palik László, Darázsi Gábor páros végzett az első, mohácsi ob-fordulót megnyert, szintén Nissannal versenyző Korda Erik, Tóth György kettős előtt. „Nagyon fordulatos volt a Derecske Kupa, sajnálom, hogy kaptunk akkor egy defektet, mert elveszítettük az esélyünket az első helyre, aztán pedig megpecsételődött a sorsunk, amikor eltört a féltengelyünk. Mindezek fényében nagyon örülök, hogy sikerült megcsípnünk a dobogót” – értékelt Szalay. A viadalon, amelynek 539 kilométeres össztávjából 306 kilométer volt a mért szakasz, 22 egység állt rajthoz.

Megölte volna Orbán Viktort egy férfi