Dél-Korea az incidens okait keresi

Zord Gábor László
2010. 04. 29. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sírással küszködve tett ígéretet tegnap a dél-koreai elnök, hogy kideríti, miért süllyedt el márciusban a észak-koreai határvizeken a haditengerészet egyik korvettje, amelynek legénységéből 46 tengerész meghalt. Országszerte közvetített beszédében Li Mjungbak zsebkendővel törölgette könnyeit, miközben felolvasta a rejtélyes incidensben életüket vesztettek neveit. Azt mondta, hogy mindent megtesz a teljes igazság és a részletek kiderítése érdekében, és azt a nyilvánosság elé tárja. Nem említette ugyan a félsziget északi részét uraló kommunista rezsimet, ám utalt arra, hogy Délnek erősebbnek kell lennie katonailag, hogy megelőzzön hasonló eseteket.
A március 26-i eset máig vezető téma Dél-Koreában, különös tekintettel arra, hogy mindeddig nem sikerült kideríteni, pontosan miért tört ketté és süllyedt el rövid idő leforgása alatt az 1200 tonnás Csonan hadihajó. A kivizsgálók által eddig felszínre hozott roncsdarabok alapján kizárják, hogy baleset folytán, a hajó belsejében történt robbanás vezetett volna a katasztrófához. Ezzel szemben a fellelt nyomok azt támasztják alá, hogy a robbanás a hajótesten kívül történt; az utóbbi napokban leginkább annak a lehetőségét hangsúlyozták, hogy az 1950– 53 közötti háborúból visszamaradt úszóaknára futott a korvett. Továbbra sem zárják ki ugyanakkor, hogy egy észak-koreaiak által (tengeralattjáróról) kilőtt torpedó a felelős a súlyos veszteségért, ám ezt a verziót a félszigeti béke megóvása érdekében hivatalos szervek nemigen hangsúlyozzák. A hazai vizsgálók munkáját amerikai, ausztrál és svéd mérnökök is segítik.
Phenjan közben folyamatosan tagadja is érintettségét, főként a déli sajtóspekulációkra reagálva, amely életben tartja a gyanút. Elemzők szerint ha be is igazolódna Észak-Korea közvetlen érintettsége, aligha lehet bármit is tenni. A legtöbb, amire Szöulnak lehetősége van – és ezt Ju Mjunghvan külügyminiszter már a múlt héten felvetette –, hogy az ENSZ-hez fordulnak, amely persze az esetleges elítélésen túl szintén tehetetlen lenne.
Az incidens kezelése a két éve hatalmon lévő elnök legemberpróbálóbb feladata eddig. Miközben nem viheti kenyértörésre a dolgot Phenjannal, nem lehet közönyös sem, ugyanakkor kordában kell tartania a dél-koreaiak gyászát, hogy az ne csapjon át dühbe. A BBC elemzője szerint a legroszszabb, ami történhet, ha a szakértők tényleg egy északi torpedótámadás megcáfolhatatlan bizonyítékaival állnak elő. Ebben az esetben Li Mjungbaknak a könnyeken túl határozott lépéseket is tennie kell.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.