A vártnál nehezebb helyzetbe kerülhetnek a nyáron a búzatermelők. A kalászos ára már most is mélyponton jár, s a feldolgozóipar várakozásai szerint az aratás idejére sem javul a helyzet. A gabonaszövetségnél úgy látják, hogy a fő vásárlónak számító hazai malmoknak már most is alig van pénzük, mivel a bankok nehezen nyújtanak hitelt az őrlőüzemeknek. Pótsa Zsófia, az érdekvédelmi szervezet főtitkára szerint ennek egyik oka az, hogy az elmúlt két évben folyamatosan csökkent a liszt ára. Az étkezési minőségű búza jelentős részét, 1,2–1,3 millió tonnát általában a hazai malmok vásárolják fel, ám a feldolgozók már tavaly is – az elmúlt évtizedben megszokott gyakorlatukkal ellentétben, amikor az éves szükséglet mintegy hetven százalékát aratás idején megvették – csak legfeljebb egy-két havi készletet tároltak be, azt is általában banki hitel segítségével.
Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) adatai szerint a malmok a finomliszt kilóját 2008 márciusában még 85 forintért tudták értékesíteni, viszont idén márciusban már csak 54 forintért vették át tőlük ugyanezt az árut a kereskedők. Emiatt van az, hogy sok malom ma már veszteséggel termel. Nem lehet szó nélkül elmenni a bolti lisztárak alakulása mellett sem. Két évvel ezelőtt a malmoktól 85 forintért átvett finomlisztet a vásárlók az üzletekben 135 forintért vehették meg. A különbözetet „zsebre vágta” a kereskedelem. Miközben az őrlőüzemek az alapanyagok jelentős drágulására hivatkozva körülbelül 32-33 forinttal emelték meg ebben az időszakban a liszt árát, a fogyasztókra 44-45 forintos drágulást hárítottak át a kereskedelmi cégek. Nem volt ilyen gyors az üzletláncok reagálása akkor, és árcsökkenés következett. Tavaly, illetve az idei év első három hónapjában ugyanis a liszt malmi ára egyre lejjebb szállt, ezt azonban csak mérsékelten követték a boltok. Miközben az üzemek a liszt kilójáért több mint harminc forinttal kevesebbet kaptak, a bolti átlagárak csak alig 19 forinttal apadtak. Ez vezetett oda, hogy idén márciusban hiába volt átlagosan és kilónként 54 forint a finomliszt malmi ára, a boltok dupla összeget, átlagosan 116 forintot kértek a vásárlóktól ugyanezért a termékért. A fenti adatok az AKI, illetve a Központi Statisztikai Hivatal által közölt adatok összevetéséből származnak.
A búzatermelők szempontjából sem túl rózsás ez a helyzet. Még a tavalyi termésből is jelentős készletek állnak rendelkezésre, az idei aratáskor feltételezhetően közel egymillió tonna ótermésű kalászos lesz majd a raktárakban – mondta Pótsa Zsófia. Sem a világpiacon, sem idehaza nem mutatnak jelek arra, hogy felfelé mozdulnának a búzaárak. A termelők jelenleg – augusztusi jegyzésre – a mélypontnak számító 27 ezer forintért értékesíthetik a termény tonnáját. Ráadásul az várható, hogy ebben az évben a környező országokban is jó lesz a búzatermés. A szakértő ezért nem számít arra, hogy javulna a helyzet.

„Magyarországon a kristály öl, nem a fentanil” – szakértő az Origónak a szigorított drogtörvényről