A Magyar Nemzet birtokába került az a fegyelmi kezdeményezés, amelyet a Magyar Demokrata Fórum választmányi tagja, XII. kerületi önkormányzati képviselő nyújtott be a párt országos etikai és fegyelmi bizottságához. A Salamin András nevével fémjelzett dokumentum kitér arra, hogy a vezetők súlyos politikai és gazdasági kárt okoztak a rendszerváltó MDF-nek. A pénzügyi problémák tisztázása nem lehet tárgya a fegyelmi eljárásnak (Salamin egyébként nem tér ki arra, hogy pontosan miben merülnek ki az okozott gazdasági hátrányok), de a politikai felelősség megállapítása igen. Salamin kiemelte: a párt gyenge választási szerepléséért nem kezdeményezhet eljárást a szintén felelős Bokros Lajos miniszterelnök-jelölt és Somogyi Zoltán kampányfőnök ellen, hiszen ők nem tagjai a pártnak, így az ő felelősségük az őket „kitaláló”, fegyelmi alá vont vezetőkre, tehát Dávidra és Herényire száll.
A „súlyos fegyelmivétség-sorozat” büntetéseként azt kezdeményezi a választmány tagja, hogy a vezetőket mindennemű választható tisztségtől határozatlan időre tiltsák el. A tiltást a javaslat szerint legkorábban a 2014-es választások után vizsgálhatnák felül. Salamin László kilenc pontban foglalta öszsze azokat a fegyelmi vétségeket, amelyekkel kapcsolatban vizsgálatot kér. Ezek között a sorozatos kizárásokat, az alapszabály rendszeres megsértését, a pártépítés elmulasztását is szóvá tette a képviselő. Mindezeken túl külön kiemelte, hogy a párt politikai irányváltását a vezetők az MDF tagságának támogatása nélkül vezényelték le.
Boross: Gyalázatos kudarc. Boross Péter volt miniszterelnök az MDF 2,67 százalékos listás „eredménye kapcsán” arról beszélt a ma megjelenő Figyelőnek, hogy „gyalázatos kudarc” érte a pártot. A volt miniszterelnök hozzátette: egykori pártjának alapeszménye akkor bicsaklott meg, amikor az MDF-et Bokros Lajos szárnyai alá vitték. A párt igazi politikai bűne viszont az SZDSZ-szel kötött összefogás volt. Dávid Ibolyáról szólva úgy fogalmaz, a lemondott pártelnök személyisége hatalmát védve „eltorzult”, és felerősödött „hajlama az önkényes döntésekre”.

„Magyarországon a kristály öl, nem a fentanil” – szakértő az Origónak a szigorított drogtörvényről