Ma kerül Bajnai Gordon elé a 2011 első fél évében esedékes magyar soros uniós elnökség előkészületeivel kapcsolatos több külügyminisztériumi előterjesztés – tudta meg lapunk külügyi forrásból. A Bem tér a tervek szerint összesen hat – a magyar elnökség szempontjából meghatározó – tétel kivitelezését próbálja meg elfogadtatni a Miniszterelnöki Hivatallal (MeH). A Külügyminisztérium ugyanakkor nem először próbálja meg javaslatait benyújtani, a szaktárca terveit korábban már elutasította az ügyekben döntési joggal rendelkező Hegedűs Dóra. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető államtitkár így tulajdonképpen 2010. január 23-a óta egyetlen, az uniós magyar elnökséggel kapcsolatos pályázati kiírást sem hagyott jóvá, pedig a Bajnai-kormány döntési moratóriuma alól a magyar elnökségi felkészülés felmentést kapott. Lapunk azonban úgy tudja, a MeH már nem akar egyeztetni az előkészítésben illetékes, a Népszabadság információi szerint a brit munkáspárti Catherine Ashton külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének stábjába igazoló Faller Jenő külügyi államtitkárral.
A Külügyminisztérium ma ismét a MeH elé terjeszt hat, a soros magyar elnökség levezénylése szempontjából fontos tételt. Többek között Hegedűs asztalára kerül az elnökségi eseményeket közvetítő médiapartnerek közbeszerzése, az uniós ajándéktárgyak legyártásának szerződése, az elnökségi honlap, illetve az elnökségi sajtó és egyéb akkreditációkat lebonyolító programja, valamint a Ferihegy 2 repülőtéren kialakítandó VIP-kormányváró kérdése. A szaktárca javaslatot tesz az eredetileg a megnövekedő diplomáciai apparátus miatt betervezett pluszépület, az MVM Zrt. tulajdonában lévő budapesti Vám utcai ingatlan használatának visszavonására is.

Szülő árulta az Elf Bart az iskolában