
origo.hu
A Tisza-vezér nem kertel: készek megtenni, amit Ukrajnáért meg kell tenni
A szocialisták elkéstek. Rövid időn belül ki fog derülni, hogy a politikai hatalmat ezúttal demokratákra bízta a magyar nép, amely az alkotmány szerint fog eljárni, és amely minden fontos döntésnél a legszélesebb társadalmi támogatottságra fog törekedni
Győztes a pácban – ezzel a címmel írt vezércikket a választások első fordulójának eredménye kapcsán a magyarországi kilátásokat elemző német üzleti lap. A lap a túl későn végrehajtott reformokkal indokolja a kialakult helyzetet, és számos külföldi laphoz hasonlóan a szélsőjobboldali Jobbik előretörésének veszélyeire figyelmeztet, mondván, hogy Orbánnak ellen kell állnia bizonyos veszélyes kísérleteknek, merthogy korábban „ő is hajlott a populizmusra”. Mintha összehangolták volna néhány külföldi lapban a magyarországi választások eredményét értékelő írásokat. Szinte valamennyiben megjelenik a szélsőjobboldal megerősödése miatti riogatás, hogy tudniillik majd a nemzetközi pénzügyi körök emiatt másként tekintenek hazánkra, mint eddig, amikor befektetési politikájukat alakítják. És már írják a megoldási recepteket a még meg sem alakult új kormánynak, a gazdaság szanálását, a mélyreható reformokat, az államháztartás konszolidálását várják.
Kaján vigyorral jegyzik meg, hogy a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió diktátumának alávetve kell végrehajtani a magyar csodát: a strukturális reformokat a közigazgatásban, az adórendszerben, az egészségügyben, a nyugdíjrendszerben, az oktatásban, vagyis szinte az élet minden területén, ráadásul úgy, hogy a Gyurcsány–Bajnai-kormányok idején a fűnyíróelvnek megfelelően már kivonták a megtakarítható pénzeket.
Érdekes, hogy miközben Magyarország népe még csak barátkozik a gondolattal, hogy végre lesz egy kormányzásra képes kormánya, amely elsősorban a magyar nemzet érdekeit fogja szem előtt tartani, bizonyos pénzügyi körök szócsövei máris „nacionalista felhangnak”, a pénzügyi problémák megoldása helyett választott pótcselekvésnek titulálják azt, hogy az új kormány végre be akarja gyógyítani azt a 2004. december 5. óta sajgó sebet, amit a határon túli magyarság vérig sértésével az anyaország okozott a Gyurcsány-kormány propagandájával.
Még meg sem született a végeredmény, és ezek az ízig-vérig demokrata szellemiségű külhoni közvélemény-formáló erők máris szeretnék megírni a partitúrát, amiből vezényelhet a majdani új kormányfő. Nacionalisták leszünk, ha kitárjuk karunkat a határon túli magyar testvéreink felé, szélsőségesek leszünk, ha tiszteletben tartjuk a nép akaratát, amely parlamentbe küldte a radikálisokat, és nem rángatjuk le róluk a betiltott gárdisták ruháját. Egyébként figyelemre méltó, hogy az utódpárt MSZP volt munkásőr, egykori pufajkás és KGB-s beütéseire az elmúlt húsz esztendőben nem volt ilyen finnyás a politikailag oly korrekt külhoni pénzügyes közvélemény. Sőt, így utólag nézve, az sem váltott ki bennük oly nagy megütközést, amikor 2006. október 23-án, a Fidesz ünnepi nagygyűlésén – amikor 1956-ról emlékezett meg az a rendszerváltoztató párt, amely nem vált az utódpárt kollaboránsává az elmúlt húsz gyötrelmes év alatt – a szocialista–szabad demokrata kormány brutálisan szétverte az ünneplőket.
A külföldi pénzügyi körök akkor is csak befektetéseik kockázatát elemezgették a budapesti zavargások kapcsán, és valahogy akkor a politikai és az emberi jogok másodlagosak voltak. Vajon miféle kockázatot jelent majd a pénzügyi befektetőknek, ha a Jobbik, amely nagyrészt mégiscsak a 2006-os eseményeknek köszönheti, hogy parlamenti párttá válhatott, nem az utcán, hanem a parlamentben fejti ki radikális véleményét olyan ellenzéki pártként, amelynek támogatására nem lesz szüksége a kormányzó pártnak? Mint ahogy a köztörvényes korrupt bűnözőkkel fertőzött másik szélsőséges erőnek, a szocialista pártnak a támogatására sem lesz szükség. Ki fog derülni, hogy tényleg lehet más a politika, és ezt egy ilyen nevű formáció is igyekszik majd bizonyítani a patkó bal oldalán, és ha sikeresek lesznek, Lendvai Ildikóék elmehetnek végre nyugdíjba.
Milyen érdekes, hogy a pénzügyi körök már-már üdvösnek tartanák, ha a Fidesznek sikerülne elérnie a kétharmados többséget! Miközben a szocialisták, mint ördög a tömjénfüsttől úgy félnek Orbán Viktor „túlhatalmától”. Nekik az egyszerű többség is elegendő volt ahhoz a parlamentben, hogy nyolc év alatt tönkretegyék az országot, majd az IMF gyámsága alá navigálják. Az alá a Nemzetközi Valutalap alá, amelyről a cseh jegybank kormányzóhelyettese Prágából szemlélve a 2008 őszén történteket azt találta mondani, hogy maga „szította a válságot tavaly Európa feltörekvő országaiban, hogy olyan helyzetet teremtsen, amelyben a térség kölcsönért fordul hozzá”. Ezt itt mifelénk senki nem merte volna ilyen egyértelműen megfogalmazni, ennek még a gyanúját sem merte felvetni egyetlen elemző sem. A cseh jegybank kormányzóhelyettese hozzáfűzte, a Magyarországnak, Lettországnak, Ukrajnának és Romániának kölcsönt nyújtó IMF félremagyarázott adatokat, miközben az új vezetés alatt feladatot keresett magának. Szerinte ez „nyilvánvaló kísérlet volt arra, hogy az egész térségnek kölcsönt nyújtsanak”. „A válság előtt az IMF-nek gyakorlatilag nem volt ügyfele” – tette hozzá a bankár. „A válsággal a pénzintézetnek új feladata lett, és több forráshoz jutott.” Ami tény, hiszen éppen a minap töltötték fel a világbankos kasszát, többek között Oroszország pénzét is befogadva.
Míg Magyarország teljes mértékben elveszítette gazdasági szuverenitását az IMF–EU gigahitele miatt, addig például a válság közepette is gazdasági növekedést produkáló Lengyelország, ha akart, úgy juthatott volna IMF-es pénzforráshoz, hogy nem kellett volna alávetniük magukat a valutaalap diktátumainak, de még az utólagos ellenőrzésüknek sem. Nem szóltak volna bele a költségvetési politikájukba, és még a szociális ellátórendszerük alakítását is úgy intézhetik, ahogy akarják, sőt adót sem kell emelniük. Magyarán felnőttként kezelték őket, szuverén, erős államként, ahol felelős kormány állt egy büszke nép élén, ahol a posztkommunista hatalom képviselőit már a megérdemelt helyükön kezelik a választópolgárok, ahol esélyük sincs már évek óta, hogy még egyszer a hatalom közelébe keveredjenek, ahol a posztkommunistáknak soha nem jutott eszükbe, hogy úgy szerezzék meg a külhoni legitimációt vagy a kollaboránsi szerepkört, hogy szélsőséges, újfasiszta bélyeget igyekeztek rányomni politikai ellenfelükre, rendszerváltoztató pártokra, mint amit mi a posztkommunistáinkkal megéltünk az Antall-, az Orbán-kormány idején vagy az elmúlt nyolc esztendőben is.
Most, hogy eldőlt, nagy támogatottsággal állhat fel az új kormány, talán még kétharmados többsége is lehet, kiderült a nemzetközi közvélemény számára is, hogy minden ellenkező híreszteléssel szemben kiérlelt gazdaságpolitikai programmal rendelkezik. Továbbra is rövid távú cél az adócsökkentés, a vállalkozások terheinek csökkentése, a versenyképességünk visszaállítása, és a kétharmados többség birtokában neki lehet állni az államreformnak is. Sőt lesz eltökéltség a korrupció visszaszorítására is. Lehet, hogy ez rossz üzenet a kormányzati szintű korrupciókhoz hozzászokott külföldi befektetők számára, gyanítom, rosszabb hír ez számukra, mint a vélelmezett újfasiszta veszély, de majdcsak hozzászoknak az eddig zavarosban halászók a tiszta verseny kiszámíthatóságához. Mi is fogunk örülni ennek, hiszen a tiszta, korrupciómentes közbeszerzések több pénzt hagynak az államkasszában, aminek következtében kevésbé kell a mi zsebeinkben kotorásznia a kormányzatnak.
A szocialisták elkéstek. Rövid időn belül ki fog derülni, hogy a politikai hatalmat ezúttal demokratákra bízta a magyar nép, amely az alkotmány szerint fog eljárni, és amely minden fontos döntésnél a legszélesebb társadalmi támogatottságra fog törekedni.
A Tisza-vezér nem kertel: készek megtenni, amit Ukrajnáért meg kell tenni
Három piros lap, nagy botrány és négy gól a klub-vb eddigi legjobb meccsén + videó
Valóságos nyelvzseni vagy, ha tudod, mit jelentenek a következő, régi szavak!
Izrael-Irán háború: levegőbe emelkedett az izraeli végítélet-repülőgép, elhagyta a Ben Guriont, ez a legrosszabbra utal – videón a hírhedt Sion Szárnya
A kocka el van vetve: ez a 4 csillagjegy kitart a döntései mellett
Brüsszel nem tárgyal tovább Kínával
Elszabadultak az indulatok a lángos ára miatt, mutatjuk, mennyi az annyi
A Lionel Messi reggelijéről készült képet mindenkinek látni kell – fotó
Xabi Alonso rögtön felforgatja a Real Madrid csapatát hátul a klub-vb-n + videó
Menczer Tamás: Elküldtem a 444-et a k…va anyjába, leszarom a sok köcsögöt!
Kiszivárgott levelezés bizonyítja, hogy teljes inkompetencia uralkodik a Magyar Tudományos Akadémián
Ilyen nincs! A legnagyobb riválisát gyengíti a Ferencváros!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.