Félárbocon a magyar nemzeti zászló

L E N G Y E L   G Y Á S ZNemzeti gyásznapon tisztelgett Magyarország a repülőgép-szerencsétlenség áldozatává vált Lech Kaczynski lengyel köztársasági elnök és felesége búcsúztatásának napján. A lengyel államfő és a katasztrófa többi áldozata tiszteletére szombaton délelőtt katonai tiszteletadás mellett vonták fel és eresztették félárbocra a nemzeti lobogót az Országház előtt. A budapesti Szent István-bazilikában Erdő Péter bíboros mutatott be gyászmisét.

Munkatársunktól
2010. 04. 28. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szomorúság és a megrendülés érzése mellett szelíden, de egyértelműen felvillant az a felismerés, hogy valamilyen hősi vonása is van a katasztrófának: a lengyel államfő és kísérete az embertelenség áldozatainak emléke előtt akarta leróni kegyeletét, eközben érte őket a halál. Ezzel a puszta ténnyel az emberi méltóság tanúságtevőivé váltak – jelentette ki Erdő Péter esztergom–budapesti érsek a lengyel köztársasági elnök és kíséretének tiszteletére bemutatott gyászmisén, amelyen részt vett Juliusz Janusz érsek, Vatikán Magyarországra akkreditált lengyel származású apostoli nunciusa is.
A bíboros felhívta a figyelmet arra, hogy a keresztény ember számára a halál – bármilyen tragikus legyen is – nem az utolsó szó. – „Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal” – olvassuk a Bölcsesség könyvében. Az isteni irgalmasság a tragédiának látszó helyzetekből is képes lelki felemelkedést, katarzist, kiengesztelődést teremteni, minden sebet képes begyógyítani, képes arra, hogy az emberek szívében megvalósítsa a megbékélés és a kiengesztelődés csodáját – mondta.
Erdő Péter szerint ritka, talán példátlan, hogy két nép szinte évezredes távlatban tudja őrizni egy különleges barátság és testvériség tudatát, miközben nyelvük éppúgy eltérő, mint történelmi sorsuk alakulása, sikereik és kudarcaik időpontja. A bíboros kitért rá: a magyar nép ezért érzett különös fájdalmat, amikor értesült Lech Kaczynski haláláról, aki szeretettel ápolta a lengyel–magyar barátságot, és sokat tett ennek a barátságnak a tudatosítása és elmélyítése érdekében.
Szombaton reggel a magyar Himnusz hangjaira előbb felvonták, majd a Szózat hangjai alatt félárbocra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtt a lengyel államfő és kísérete tragikus halálának emlékére elrendelt nemzeti gyásznapon. Az eseményen részt vett Sólyom László köztársasági elnök, Bajnai Gordon miniszterelnök, Katona Béla, az Országgyűlés elnöke, valamint Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, továbbá a külföldi diplomáciai testületek delegáltjai, a pártok képviselői, valamint a magyarországi lengyel intézmények képviselői.
A Kossuth téren felállított installációnál a lengyel himnusz elhangzását követően a legfőbb közjogi méltóságok virágokat helyeztek el az alkalmi emlékhely előtt. Az emlékhelynél vasárnap délután 18 óráig lehetett virágokat elhelyezni. A nemzeti gyásznapon valamennyi olyan középületen, amelyen egyébként a nemzeti zászlónak kell lobognia, fekete lobogót tűztek ki. A sportrendezvényeken egyperces tiszteletadással emlékeztek. Az országban több gyertyagyújtásos megemlékezést és misét tartottak az áldozatok emlékére.
A Lech Kaczynski lengyel államfőt és kíséretét szállító kormányrepülőgép Oroszországban, múlt szombaton kora reggel zuhant le, néhány száz méternyire a szmolenszki Szevernij katonai repülőtértől. A katasztrófa következtében a lengyel elnökkel együtt 96 ember halt meg. Kaczynski és kísérete az 1940-ben lemészárolt 22 ezer lengyel tiszt és civil emlékére rendezett megemlékezésre tartott Katynba, magánlátogatás keretében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.