Rossz hírek járnak Hajdú Péterről, a maradék emberi vonásait is levetkőző Frizbi műsorvezetőjéről. Mozgáskorlátozottak helyén parkol, a Facebookon őt kritizáló kommentelőket pereli. (Ez utóbbi húzását egy internetes újság már csak a South Park rajzfilmfiguráinak viselt dolgaihoz tudta hasonlítani. Az ugyanitt szavazók túlnyomó többsége szerint pedig még a rajzfilmes illetőkön is túltesz a mi celebünk.)
Csak valahogy arról nem szólnak a hírek, hogy a Frizbi szárnyakat kapna, hogy ne lengené be az izzadságszag, hogy jó hírét keltené a magyar beszélgetős műsoroknak. Pedig jó műsorokkal lehet ám a leghatékonyabban elnémítani az interneten morajlókat.
A Frizbiben egyébként az a bájos, hogy nem csupán magát a beszélgetős show-műsor műfaját járatja le, hanem a meghívott vendégeket, sőt azokat a magyar bulvárlapokat is, amelyek már a műsor előtt, hét közben megénekelték, amit mi csak vasárnap este hallunk a TV2-re kapcsolva. Nem az a legnagyobb baj, hogy általában nem derül ki több egy-egy nagy ívű témáról, mint amit már olvasni lehetett, hanem, hogy amit a meghívott mond, gyakran alapjaiban tér el attól, amit már biztos forrásból tudni vélünk.
Choli Daróczi József, a nagypénteken tragikus körülmények közt meghalt Daróczi Dávid apja például az egyik bulvárlap szerint néhány napja azt mondta, hogy persze, a fia bemutatta a családnak Liptai Claudiát, aki így mostantól családtagnak számít, míg a Frizbiben élőben azt mondta, hogy a fia csak be akarta mutatni a leendő menyét, de erre már nem került sor. Sőt arról beszélt, hogy későbbi megismerkedésükkor Claudia „élőben” furcsán viselkedett, és csak egy bizonyos Huberten keresztül tudott vele beszélni. Attól tart, hogy a fiát megölték, gyanakszik is valakire.
A nézőt-olvasót nyilván érdekli az igazság, a modellértékű történet, egy sikeresnek látszó rendszerváltás utáni életút váratlan, drámai lezárulása, de a magyar bulvárvilág épp arra nem alkalmas, hogy a tisztes, együtt érző, jogos történetigényt kielégítse, elmondja, amit el lehet mondani, tanulságként meg is lehet szívlelni, és utána hallgasson végre, hagyja békén a gyászolókat. Inkább zavaros helyzetet teremt, ami felbolygatja a lelkeket, adagolja, csócsálja az információkat, mintha e nélkül túl vidám és túl egyszerű lenne az életünk.
A vasárnap esti Frizbiben egyébként a gyászoló apa szereplését miniszterelnök-választó paródia előzte meg, amelyben Torgyán doktor – mint zsűritag – megnyerő humorral tűrte nyilvános lábgyantázását, egy törpe (a világ legkisebb felnőtt férfija) pedig miniszterelnökké választását, valamint Hajdú Péter nem túl elegáns poénjait.
(Frizbi, RTL Klub, április 18., 22.00)
Simicskó István: Egy kiszámíthatatlan világban kell kiszámíthatónak lenni!














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!