H1N1-teszt: nyelvészkedik a főigazgató

Tájékoztatás helyett szavakkal játszadozik a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky kórház főigazgatója. Pedig Kálmán Sándornak arról kellene magyarázatot adnia lapunknak, hogy intézménye miért nem alkalmas eszközt használt betegein a H1N1 vírus kiszűrésére, és hogyan adhatott ki a Diagon Kft. alkalmatlan tesztjéről referenciaigazolást, amikor ehhez nincs jogosultsága. A súlyos botrány ellenére az intézmény felügyelőbizottságának fideszes elnöke, Pesti Imre a némaságot választotta.

D. Horváth Gábor
2010. 04. 23. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az állam bukott, Kern nyert. A szocialista gazdasági holdudvarhoz tartozó Kern József szerencsés vállalkozónak mondhatja magát. Az egészségügyet a diagnosztikai anyagokkal ellátó Diagon Kft.-n túl más cégeken keresztül mélyen behatolt, három kórházat (Körmend, Mezőtúr, Tapolca) is privatizált. Elmondható, hogy az elmúlt évek alatt a betegek szempontjából lezüllesztett rendszerből vállalatai jelentős hasznot könyvelhettek el, neki magának pedig még az üzleti kockázatok miatt sem kellett túlságosan aggódnia. Mindez köszönhető a szerencséjének is, amire példa a körmendi kórház esete. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) véletlenül neki is kiutalta a kórház üzemeltetéséért járó több mint százmillió forintot, pedig nem járt volna. Az OEP kénytelen peres úton visszakövetelni tőle a pénzt, mert Kern magától nem hajlandó visszaadni.

Kern további termékei. A Diagon Kft. a H1N1 influenza vírusának felismerését szolgáló tesztje mellett négy, súlyos betegséget kiszűrő baktériumtesztet is forgalmaz az egészségügyben. Ezek a tüdőbaj, azaz a tbc, a tüdőgyulladást okozó legionella pneumophila, a staphilococcus (közismert nevén: húsevő baktérium) és az élelmiszer-mérgezést okozó szalmonellabaktérium kiszűrésére hivatott tesztek. E termékeket, mielőtt piacra kerülnek – ugyanúgy, ahogyan a H1N1 vírustesztet –, referencialaboratóriumnak kell bevizsgálnia, majd az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatalnál regisztrálnia. Kern Józseftől arra a kérdésre kértünk választ, hogy ezeket a teszteket melyik referencialaboratóriumokban vizsgálták be, Falus Ferenc országos tiszti főorvostól pedig azt kérdeztük, hogy az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat referencialaboratóriumai adtak-e ki referenciaigazolásokat a Diagon Kft. számára. Pesti Imréhez hasonlóan azonban ők is némaságba burkolóztak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.