Hibázott a szegedi bíró

Munkatársunktól
2010. 04. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hatályon kívül helyezte a Csongrád Megyei Bíróság tegnap azt az elsőfokú ítéletet, amely a hódmezővásárhelyi kórház egyik orvosát marasztalta el egy 67 éves mindszenti férfi halálával kapcsolatban – tájékoztatta lapunkat a doktornő ügyvédje. Kriveczky György felidézte Tóth Tiborné tanácsvezető bíró szavait, aki a végzés indoklása során kifejtette: az orvost foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében bűnösnek kimondó, és a vádlottra 200 ezer forint pénzbüntetést kiszabó ítélet oly mértékben megalapozatlan, hogy érdemi felülvizsgálatra alkalmatlan. Az elsőfokú bíróság számos eljárásjogi hibát követett el, miközben a tényállás részben felderítetlen maradt – közölte Tóth Tiborné, hozzátéve: az ítélet bizonyítatlan, szubjektív elemeket is tartalmazott. Megállapította például, hogy az orvos szabadulni igyekezett a rossz külsejű, ápolatlan sértettől. Ezek után a megyei bíróság új eljárás lefolytatására, másik bíró kijelölésére utasította a Szegedi Városi Bíróságot – tájékoztatott Kriveczky György, aki emlékeztetett rá: az elhunytat korábban a doktornő kezelte.
Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere kérdésünkre elmondta: megdöbbentőnek tartja, amit a bíróság az elsőfokú eljárásban művelt, s ezért várhatóan az Országos Igazságszolgáltatási Tanácshoz fordul. Hozzátette: eddig is hitt a doktornő ártatlanságában, a Csongrád Megyei Bíróság határozata csak megerősítette ebben. Egy felmentő, jogerős ítélet azonban ennél is többet jelent: azt, hogy a szerencsétlenül járt férfi a Gyurcsány-kormány okozta káosz áldozata – fogalmazott Lázár János.
Amint arról lapunk korábban beszámolt, 2007. április 6-án, néhány nappal a szocialista kormány által egészségügyi reformnak nevezett új ellátási rend bevezetése után, Hódmezővásárhely és Szentes között a mentőben életét vesztette egy 67 éves férfi. Az elhunytat Lázár János, Vásárhely polgármestere az átalakítás első áldozatának nevezte, szerinte ugyanis a férfi valószínűleg életben marad, ha a városi kórház ügyeletes orvosa – láthatólag stabil állapota miatt, és a jogszabályok értelmében – nem kényszerül továbbküldeni. Az ÁNTSZ által felkért szakfelügyelő a helyszínen megállapította: a kórház és a doktornő szakszerűen járt el. A boncolás is igazolta az orvos állítását, miszerint nem láthatta előre, hogy páciensének keringése útközben összeomolhat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.