Továbbra sincs hivatalos magyarázat arra, hogy miként alakulhatott ki az a helyzet, amely miatt akár meg is szűnhet az érdi Gyümölcs- és Dísznövény-termesztési Kutató-Fejlesztő Kht. Lapunk a múlt év végén számolt be arról, hogy az érvényes jogszabályi előírásoknak megfelelően a négy közhasznú gyümölcskutató intézetből csak három – az újfehértói, a ceglédi és a fertődi – alakult át nonprofit gazdálkodó szervezetté. Érd azonban „lekéste” az erre előírt határidőt. Ezért a cégbíróság visszautasította az átalakulási kérelmét, és elrendelte a szervezet végelszámolását. A törzsültetvények megszűnésével a magyar gyümölcstermesztők nem juthatnak majd új, egészséges hazai növényfajtákhoz, s ez végső soron komoly nemzetgazdasági károkkal is járna.
Szenci Győző, az intézmény igazgatója megkeresésünkre arról számolt be, hogy tudomása szerint a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. befejezte az üggyel kapcsolatban lefolytatott belső vizsgálatát, és megállapította, hogy a kutatóintézet vezetőit nem terheli felelősség a késlekedés miatt. Így feltételezhetően az MNV Zrt.-n belül szükséges keresni a felelősöket, akik a megszűnés szélére sodorták Magyarország egyik legnagyobb génbankját, ahol a hazánkban honos összes csonthéjas gyümölcs- és rózsafajta génállományát őrzik, kutatják, nemesítik és értékesítik. Erre utalt Szenci Győző is, aki rámutatott: a törtvény szerint a vagyonkezelőnek 730 nap állt rendelkezésére, hogy utasítást adjon a szervezet átalakítására. Ehhez képest – tette hozzá – a kht. csak két nappal az átalakulást lehetővé tevő végső határidő előtt vehette kézhez a szükséges határozatot.
A vagyonkezelő tegnap csak arról számolt be, hogy jelenleg zajlik az érintettek postai értesítése, és mindenképpen szeretnék elkerülni, hogy a sajtóból értesüljenek a belső ellenőrzés lezárultáról és eredményéről. Egyébként a felelősök keresésében mankót adhat a Budafok-Tétény polgármesterének küldött pénzügyminiszteri levél – a kutatóintézet az érdi mintegy 800 hektáros területén kívül a XXII. kerületben is rendelkezik egy kimagaslóan értékes ingatlannal, amelyen több mint 1300 rózsatövet nevelnek –, amelyből kiderül, hogy az MNV Zrt. felügyeletét ellátó Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács alig öt nappal a törvény adta határidő lejárta előtt döntött az intézmény átalakításáról. E tény ismeretében nem meglepő, hogy korábban Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke azon félelmének adott hangot, hogy az átalakulási dátumról való lecsúszás nem lehetett véletlen, s feltételezhetően valamilyen befektetői csoport érdekét szolgálta.
Korábbi megkeresésünkkor az MNV Zrt. arról számolt be, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a kutatóintézet vagyonát – beleértve az eszmei értéket képviselő ültetvényeket – megóvja, és hogy a kutató-, génmegőrző és nemesítőtevékenység folytatódhasson. Ezt követően derült ki, hogy közben a bíróság másodfokon is jóváhagyta az érdi génbank végelszámolási eljárását, s nem mellékesen végelszámolónak azt a Reorg Zrt.-t jelölte ki, amelynek többségi tulajdonosa az ingatlan-adásvétellel foglalkozó Meyra Investments Kft. Az Opten céginformációs szolgáltató szerint a Meyra tulajdonosa 2010 februárja óta egy Washingtonban bejegyzett társaság, a Wiggins Invest & Trade LLC. Érdekességként említhető meg, hogy az ingatlanforgalmazással foglalkozó Meyra abban az időben szállt be a Reorg Kft.-be, amikor a vagyonkezelő éppen „elfelejtette” végrehajtatni a közhasznú kutatóintézet nonprofit korlátolt felelősségű társasággá való átalakulását.
Szenci György tájékoztatása szerint a kutatóintézet fellebbezett a kijelölt felszámoló ellen, s kérte a Fővárosi Ítélőtáblát, hogy a Fővárosi Bíróság mint cégbíróság 2009. december 2-án hozott jogerős végzésében megjelölt végelszámoló helyett megfelelő, mezőgazdasági, illetve gyümölcs- és dísznövény-termesztési szakmai ismeretekkel, tapasztalattal rendelkező végelszámolót jelöljön ki. Az ítélőtáblán még nem született döntés.

Nincs második esély: életbe lépett Európa legszigorúbb drogtörvénye