
origo.hu
Újabb részletek a kisfiút felrúgó karateedző ügyében
Teherán nem hátrál. Megkérdőjelezte Irán a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) függetlenségét azelőtt, hogy az ENSZ nukleáris ügyekkel foglalkozó, 35 tagú intézménye új szankciókkal fenyegeti a perzsa államot. Ali Asgar Szoltanije, Irán NAÜ-nagykövete szerint „Washington és néhány szövetségese aláássa a NAÜ függetlenségét”, és alaptalanul gyanúsítja hazáját egy titkos atomfegyverprogram folytatásával. Ali Asgar Szoltanije tegnap elmondta, Iránt semmire sem kötelezi a washingtoni nukleáris biztonsági csúcsértekezlet, amelyre meg sem hívták, és amelynek a döntései „előre ismertek”. Manuser Mottaki iráni külügyminiszter ugyanakkor az Egyesült Királyságot kritizálta annak Irán elleni bánásmódja miatt. „Az iráni–brit kapcsolatoknak nincsenek szép epizódjai, hiszen ez az ország számtalan alkalommal a lehető legfelháborítóbb álláspontot képviselte, így az iráni atomprogram ügyében is” – mondta a külügyminiszter, leszögezve, hogy Teherán nem fogja tűrni a britek „inkorrekt politizálását”. Az iráni fővárosban a hadsereg dandártábornoka bejelentette, országa új, fejlett technológiájú fegyvereket és védekező felszereléseket mutat be a jövő heti katonai parádén. Ahmad Reza Pordasztan azt állította, hogy az új, pilóta nélküli repülőgépeik alkalmasak az eddiginél is kifinomultabb felderítési műveletekre, egyúttal leszögezte, hazája azonnal reagál minden olyan támadásra, amely Irán érdekeit sérti. „A szárazföldi csapatok képesek megvédeni az ország 8700 kilométer hosszú határait, és nem fogják beengedni az ellenséget” – állította. A dandártábornok szerint egy támadás esetén az agresszor érdekeltségeit fogják célozni, és minden államot ellenségnek fognak tekinteni, amely támogatja az agressziót. (MN)
Bár a napjaink nukleáris vitáiban leginkább érintett országok távolléte, illetve jelképes alulreprezentáltsága aligha segít a rendezvény sikerre vitelében, Obama számára az a tény, hogy 47 állam jelezte vissza részvételét, önmagában is jelentős eredmény. Kellően alátámasztja úgy a hazai, mint a külföldi közvélemény számára, hogy a Fehér Ház konkrét lépéseket tesz a nukleáris leszerelés mellett e fegyverek, valamint a velük kapcsolatos anyagok és technológiák elterjedésének megakadályozása érdekében. Obama számára nem lebecsülendő belpolitikai kérdés, hogy ezzel kapcsolatos ígéreteiből minél többet megvalósítson, és ezeket az ország biztonságát fokozó lépésekként mutassa be Demokrata Pártja javára az őszi félidős törvényhozási választások előtt.
A kétnapos konferencián az amerikai elnök azt kéri vendégeitől, hogy tegyenek többet a nukleáris anyagok illegális kereskedelme ellen, különös tekintettel azoknak a lehetőségeknek a megvitatására törekszik, hogyan kutathatók fel az atomfegyver gyártásához felhasználható csempészett anyagok. A részt vevő államok egy sor vállalást tesznek annak megelőzésére, hogy a birtokukban levő nukleáris anyagok terroristák kezébe kerülhessenek. A fókuszált megközelítést mutatja, hogy a találkozón ugyanakkor nem vitatnak meg olyan fontos nukleáris biztonsági kérdéseket, mint az atomfegyverek nemzetközi elterjedésének (úgynevezett proliferációjának) megakadályozása, a leszerelés és az atomenergia békés felhasználása. A meghívott országok egyrészt nukleáris hatalmak, másrészt olyan, úgynevezett „küszöbországok”, amelyek képesek lennének ugyan az atombomba előállítására, de azt valamilyen politikai okból nem teszik. Megint mások (például Csehország és Lengyelország) rendelkeznek olyan technológiákkal, amelyek a nukleáris vagy radiológiai fegyverek előállításához szükségesek lehetnek.
Nem meglepő, hogy ha már meg sem hívták, Irán reakciója elutasító. Mahmúd Ahmadinezsád elnök szerint az ilyen rendezvényekkel csak másokat akarnak megalázni.
Az Irán elleni szankciók nem béníthatják meg az ország népét, nem okozhatnak szenvedést – jelentette ki az orosz elnök az ABC News amerikai hírcsatornának. Dmitrij Medvegyev figyelmeztetett, hogy az olajipart célzó esetleges büntetőintézkedések humanitárius katasztrófához vezethetnek.
Újabb részletek a kisfiút felrúgó karateedző ügyében
Három piros lap, nagy botrány és négy gól a klub-vb eddigi legjobb meccsén + videó
Valóságos nyelvzseni vagy, ha tudod, mit jelentenek a következő, régi szavak!
Szétszedték az olasz kommentelők a panaszkodó Ilaria Salist: mentelmi jog nélkül, börtönben akarják látni a magyarverő antifát
Mégsem Kispest? Dzsudzsák Balázs itt lehet sportigazgató!
A Ryanair már korábban figyelmeztetett: a Boeing 787 Dreamlinerekkel igenis vannak problémák – nem lepődtek meg az indiai repülőgép-katasztrófán
Életveszélyes hal bukkant fel az Adrián
Juhász Dorka Sallai Roland klubtársa lesz – hivatalos
Ez a futball borzalma - az angolok egy meccs után temetik a klubvilágbajnokságot
Nemvárt fordulat a bezárt Velencei tavi strand ügyében
Kerkez Milos édesapja egy szerb csatornán kitálalt: Indiába is elmentek volna + videó
Puszit akart adni a Chelsea gólszerzője, kis híján pofozkodás lett belőle
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.