Karadzsics játszik a bíráival

Balogh Roland
2010. 04. 24. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Radovan Karadzsics lezser üzletemberesre vette a figurát, amikor kifogástalan öltönyben jelent meg tegnapi kihallgatásán is a hágai Nemzetközi Bíróság volt jugoszláviai háborús bűnöket vizsgáló bíróságán (ICTY), igaz, a haja már nem olyan délceg szürke, mint volt az 1990-es évek közepén. Így idézték a hírügynökségek a két vádpontban népirtással vádolt egykori boszniai szerb elnök fellépését a törvényszék előtt. A brit közszolgálati BBC tudósítója szerint a többek között a nyolcezer bosnyák mozlim férfi halálát okozó Srebrenica környéki mészárlás engedélyezésével is meggyanúsított Karadzsics még saját őreivel is összemosolygott a meghallgatások során.
A tárgyalásvezető dél-koreai
O-Gon Kwon azonban nem volt ilyen elnéző a volt boszniai szerb elnökkel. Az ICTY alelnöke közölte, a vádnak összesen 300 órája áll rendelkezésre, hogy bizonyítsa Karadzsics bűnösségét, ezért ha kell, heti három alkalommal is összeül a bíróság. Kwon azt is közölte, nem hagyja, hogy a szarajevói ostromgyűrű miatt is megvádolt volt boszniai vezető – Szlobodan Milosevics egykori szerb elnökhöz hasonlóan – megpróbálja elnyújtani az ügyészek tanúkihallgatásait. A bíróság másik bírája, Howard Morrison pedig Karadzsics viszonválaszai kapcsán megjegyezte a volt elnöknek, legyen sokkal konkrétabb, különben a törvényszék nem veszi figyelembe a védelmét saját maga ellátó vádlott megjegyzéseit.
Marko Prelecs a Nemzetközi Kríziscsoport szarajevói vezető elemzője a liberális Independentbe írt véleménycikkében a tárgyalással kapcsolatban megjegyezte, a per – megfelelő büntetés hiányában – minden bizonnyal semmit sem tesz jobbá, ám mindenképpen túl kell rajta lennünk.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.