Nem rendeződnek a gondok az ország egyik legnagyobb, nemrég még 250 főt foglalkoztató csirkehús-feldolgozó cégénél. A győri Pannon Szárnyas Kft. által legutóbb kiküzdött kilencvennapos csődvédelem a következő hónap elején lejár, ám eddig nem sikerült érdemben javítani a cég pénzügyi helyzetén. A dolgozók a hét elején felfüggesztették a munkát, arra hivatkozva, hogy a társaság nem fizeti a bérüket. Erre válaszolva a cégvezetés kéthetes részleges kényszerleállást jelentett be. Az már korábban is többször előfordult, hogy a munkások nem kaptak fizetést. A HBI Company Data céginformációs rendszer szerint a korábban több száz millió forint adósságot felhalmozó társaság kintlevőségei továbbra is jelentősek, ráadásul az elmúlt hetek során az értékesítés területén sem sikerült áttörést elérni.
Sok dolgozó már most élt rendkívüli felmondási jogával, ezért a cégnél már csak 170-180 fő van állományban. Közülük a részlegesnek nevezett leállás miatt mindöszsze 15-20 fő dolgozhat jelenleg – közölte lapunkkal tegnap Molnár Ákos, a vasas-szakszervezet győri alelnöke. Hozzátette: a társaság vezetői igyekeznek rendezni a cég tartozásait, s még az is lehetséges, hogy új befektető is megjelenik a feldolgozócégnél. Az ígéreteket a szakszervezetek szkeptikusan fogadták, szerintük ugyanis a jelek arra utalnak, hogy a cég már nemigen áll talpra.

Mi magyarok nem szoktuk bedobni a törülközőt, sem akkor, sem most