Túl vannak a második űrsétán is az amerikai Discovery űrrepülőgép asztronautái, akik a múlt kedden érkeztek a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). Az űrhajósok a hűtőrendszer ammóniumtartályát cserélik újra az ISS külső burkolatán. A pénteki, első űrsétán Rick Mastracchio és Clayton Anderson a csere előkészületeivel foglalatoskodott, tegnap pedig eltávolították helyéről a régi tartályt. Az új, 771 kilogramm tömegű ammóniumtartályt holnap szerelik fel. A munka időigényes, mert minden fázisában más pozícióba kell helyezniük az űrállomás robotkarját – írta a Space.com.
Az űrjármű nyolctonnányi ellátmányt és a tudományos kísérletekhez szükséges új berendezéseket – egyebek között egy vízelőállító szerkezetet – vitt az épülő űrbázisra. A szállítmány nagy részét már kirakták, az amerikai űrkutatási hivatal ennek ellenére úgy döntött, hogy egy nappal, április 19-ig meghosszabbítja a misszió időtartamát. Ennek oka az, hogy a földi start után felmondta a szolgálatot a Discovery fő antennája, s emiatt csak lassan jutnak el a földi irányítóközpontba az űrrepülőgép hőpajzsának állapotát tükröző adatok.

Megölte volna Orbán Viktort egy férfi