
origo.hu
Újabb részletek a kisfiút felrúgó karateedző ügyében
Fontos lenne egy sikeresnek elkönyvelhető eredmény az őszi önkormányzati választásokon, mert ez biztatást adhatna a későbbiekre. Továbbra is szárazon kell tartani a puskaport, hiszen nemcsak a választási kampány hátralévő napjaiban, de a törvényhozásban is kétfrontos harc vár majd a Fideszre
Az elmúlt hét vége két ok miatt fog bekerülni a történelemkönyvekbe. Egyrészt azért, mert sikerült összehozni az Európai Unió történetének legbotrányosabban végződő parlamenti választását, sokadszor taposva sárba a magyar államgépezet tekintélyét. Amennyiben az Országos Választási Bizottságnak az volt a célja, hogy elrontsa a jobboldali tábor ünneplését, akkor a hazai jogtudomány „kiválóságai” elégedetten dőlhetnek hátra. Április 11. azonban nem emiatt a malőr miatt lesz emlékezetes nap, hanem a Fidesz és a KDNP földcsuszamlásszerű győzelmének köszönhetően, ami a hazai jobbközép politizálás történetének legnagyobb sikereként üdvözölhető. Mindez akkor is örvendetes tény, ha tudjuk, hogy a késő estig kitolódott kampánycsend órákon át késleltette a győztes pártszövetség híveinek örömét. A polgári oldal olyan mértékű támogatottsággal, 52,66 százalékos szavazati aránnyal és 119 egyéni választókerületi győzelemmel a tarsolyában nyerte meg az országgyűlési választások első fordulóját, amihez hasonlót a rendszerváltás óta egyetlen politikai tömörülés sem tudott felmutatni. A végkövetkeztetés levonásával azonban még várni kell két hetet. A korábbi megméretések épp elég meglepetést produkáltak ahhoz, hogy maradjon ok az izgalomra. Bár a győztes személye egyértelmű, és a 206 mandátum garanciát jelent az abszolút többségre, a vágyott kétharmados többség elérése még kérdéses.
1998 óta ez volt az első parlamenti választás, ahol a Fidesz a kampány során nem követett el végzetes baklövéseket. Ennek ismeretében joggal lehet bizakodni abban, hogy az április 25-i urnazárásig hátralévő napokat sikerül kibekkelni, és az eddig rendkívül rapszodikusan szereplő riválisok sem lesznek képesek csodára. Két elveszített parlamenti választás megannyi keserű tanulságát kellett 2002 óta feldolgozni ahhoz, hogy harmadik nekifutásra végre győztesként sikerüljön befordulni a célegyenesbe. Tegyük azonban hozzá, hogy a polgári oldal a szerencsével sem állt hadilábon. A 19,29 százalékos szintre zuhanó, nagypárti szerepét alighanem hosszú időre elveszítő MSZP például a ciklus során túlságosan sokáig tartott ki Gyurcsány mellett, és a tavalyi kormányfőváltás után sem tudta korrigálni a Magyarországot a szégyen országává tevő böszmeségeket. Mesterházy Attila csődöt mondott, képtelen volt lendületbe hozni a fásult és elöregedő szavazóbázist. A 2006-ban még életképes pártnak tűnő MDF-et Dávid Ibolya ámokfutása nullázta le, holott az európai választások még azt sugallták, hogy Bokros Lajos csatasorba állítása nyerő húzás lehet. Év elején a Jobbik előretörése is joggal keltett aggodalmat, ám a kampány finisére sikerült lefékezni a nemzeti radikálisok lendületét. Az elért 16,71 százalékos eredmény azonban komoly társadalmi támogatottságot sejtet, ami különösen a keleti országrészben bizonyult látványosnak. Mindez aligha fog a közeljövőben csökkenni. Szintén a Fidesznek kedvezett az SZDSZ morális és szervezeti értelemben történő megsemmisülése, aminek sajátos mellékhatása lett a liberalizmus eszméjének totális lejáratása. Hosszú és örök időkre szóló tanulságokkal teli volt az a folyamat, ami Solt Ottíliától a nokiás dobozokig vezetett. A szabad demokraták eltűnése is közrejátszhatott abban, hogy a Lehet Más a Politika 7,42 százalékot érhetett el.
Nem lenne azonban teljes a kép, ha nem szólnánk néhány szót arról az útról, amit a Fidesz tett meg az elmúlt évtizedben. A kilencvenes években még szerény taglétszámmal rendelkező középpárt a polgári kormányzás négy, majd a kényszerű ellenzékiség nyolc esztendeje alatt olyan tömegmozgalommá érett, amelynek társadalmi beágyazottsága és szervezeti hatékonysága nem csupán utolérte az állampárti örökséget maximálisan felhasználó szocialistákét, hanem le is körözte azt. Ne feledjük, hogy a Fidesz a 2004-es európai parlamenti voksolás óta egy kivételével az összes megméretést megnyerte. Fájdalom, hogy az egyetlen kudarc éppen a legfontosabbnak számító 2006-os országgyűlési választás volt, ám az utána következő hónapok zűrzavaros eseményei (az őszödi beszédtől az MTV-székház ostromáig bőven lehetne sorolni őket) gyorsan ráébresztették a magyar társadalmat, hogy mennyire rossz döntést hozott a rendszerváltás óta eltelt időszak legsötétebb évének tavaszán. Azóta kis túlzással eleve elrendeltnek tekinthető a jobbközép erők győzelme, hiszen az értelmetlenül elvesztegetett ciklus négy éve alatt pillanatokra sem kérdőjeleződött meg, hogy miképpen zárul majd a versengés. Az MSZP elveszítette pólusképző szerepét, ezért a Fidesz meghatározatlan ideig egy centrálissá átalakuló pártszerkezet főszereplője lesz. Helyzetét javíthatja, hogy a jövő vasárnapi urnazárás után akár az alkotmányozásra feljogosító kétharmados többség is összejöhet. Mivel az ország jelenlegi kaotikus állapotain csak egy széles támogatottsággal és friss választói felhatalmazással bíró kormány tud úrrá lenni, ezért a következő négy esztendőben mindenképpen szükséges lenne a kétharmados parlamenti jelenlét. A közeljövőben hivatalba lépő miniszterelnöknek és kormányának olyan mértékben kell majd átalakítania az állami berendezkedést és a mélyponton lévő gazdaságot, amihez hasonló kihívással legfeljebb a harmincas évek Amerikájának Rooseveltje vagy az ötvenes évek Franciaországának De Gaulle-ja találkozhatott. A történelmi tapasztalatok azt jelzik, hogy amennyiben mindezt sikerül véghezvinni, a demokrácia nem gyengül, hanem erősödik, a radikalizmus pedig nem hatalomra kerül, hanem visszaszorul a perifériára.
A kormányalakításhoz vezető út és az utána következő hónapok csapdák sorát rejthetik. Nem csupán a második fordulóra kell még mozgósítani a választópolgárokat, de a leendő polgári kabinetnek azt is el kell érnie, hogy a győzelmi mámor elmúlta után ne kezdjenek elpártolni a szavazók. Fontos lenne egy sikeresnek elkönyvelhető eredmény az őszi önkormányzati választásokon, mert ez biztatást adhatna a későbbiekre. Továbbra is szárazon kell tartani a puskaport, hiszen nemcsak a választási kampány hátralévő napjaiban, de a törvényhozásban is kétfrontos harc vár majd a Fideszre. Az MSZP aligha lesz hajlandó eljátszani azt a konstruktív ellenzéki szerepkört, amelynek állítólagos hiányát oly sokszor kérte számon ellenfelétől. A Jobbikot illetően pedig senkinek ne legyenek illúziói: a választói támogatottságának növelésében reménykedő radikális párt már az elmúlt hónapokban is folyamatosan támadta a Fideszt, és ez a harcias magatartás a Parlament üléstermében sem fog megváltozni.
A jobbközép erők számára tehát nem a parlamenti választások megnyerése volt a legnehezebb feladat, hanem az lesz az igazán embert próbáló, ami utána következik. 2010. április 11-én bebizonyosodott, hogy egyetlen átgondolatlanul megfogalmazott jogszabályváltozás az ennek következményeit kezelni nem tudó Országos Választási Bizottság tehetetlenségével súlyosbítva évtizedek óta működő rendszereket tud káoszba taszítani. Az elfuserált reformokkal tönkretett közigazgatási rendszer rejthet még hasonló időzített bombákat. Joggal tölthet el mindenkit a szorongás, hogy vajon mikor és hol fog hasonló helyzetbe sodródni, mint amilyenbe a vasárnap este a szavazóhelyiség előtti tömött sorokban rostokoló polgárok kerültek. Az új kormánynak rendet kell tennie a kuplerájjá és elvtársi pénzkifizetőhellyé züllesztett magyar állam háza táján, elérve azt a ma oly távolinak tűnő célt, hogy az emberek újra bízzanak az ország felelős vezetőiben.
Újabb részletek a kisfiút felrúgó karateedző ügyében
Három piros lap, nagy botrány és négy gól a klub-vb eddigi legjobb meccsén + videó
Valóságos nyelvzseni vagy, ha tudod, mit jelentenek a következő, régi szavak!
Szétszedték az olasz kommentelők a panaszkodó Ilaria Salist: mentelmi jog nélkül, börtönben akarják látni a magyarverő antifát
Mégsem Kispest? Dzsudzsák Balázs itt lehet sportigazgató!
A Ryanair már korábban figyelmeztetett: a Boeing 787 Dreamlinerekkel igenis vannak problémák – nem lepődtek meg az indiai repülőgép-katasztrófán
Életveszélyes hal bukkant fel az Adrián
Juhász Dorka Sallai Roland klubtársa lesz – hivatalos
Ez a futball borzalma - az angolok egy meccs után temetik a klubvilágbajnokságot
Nemvárt fordulat a bezárt Velencei tavi strand ügyében
Kerkez Milos édesapja egy szerb csatornán kitálalt: Indiába is elmentek volna + videó
Puszit akart adni a Chelsea gólszerzője, kis híján pofozkodás lett belőle
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.