Már a 11. percben ledolgozhatta volna 1-0-s hátrányát az Újpest a ZTE ellen a Magyar Kupa elődöntőjében, a tegnapi visszavágón, ám Tóth Norbert kihagyta a büntetőt, amit azért kapott a vendégegyüttes, mert Vlaszák lerántotta a rajta már túljutott Kabátot. Vlaszák duplán megúszta a meleg helyzetet, Solymosi Péter játékvezetőnek ki kellett volna állítania. Arról már nem is szólva, hogy Kabát az esetnél megsérült, Rajczi állt be a helyére. Az Újpestnek már a meccs előtt is volt gondja, első számú kapusa, Balajcza még kedden vakbélgyulladás gyanújával kórházba került, Horváth helyettesítette. Nem a kihagyott 11-es volt a meccs egyetlen, de mindenképpen a legfontosabb jelenete. Lesgólig, kapufáig mindkét csapat eljutott – az Újpest a 90. percben egy támadáson belül kétszer is megszerezhette volna a győzelmet –, gól viszont nem esett. A 0-0-lal, 1-0-s összesítéssel a ZTE jutott tovább.
Ezzel eldőlt, hogy a Magyar Kupa döntőjét a Debrecen és – fennállása során először – a Zalaegerszeg játssza. Amivel ahhoz is közelebb kerültünk, hogy a következő idényben mely magyar csapatok indulhatnak a nemzetközi porondon. Alapesetben a bajnokcsapat a Bajnokok Ligája selejtezőjébe kap besorolást, a kupagyőztes (a 3. fordulóban), valamint az NB I második (a 2. fordulóban) és harmadik helyezettje (az 1. fordulóban) pedig az Európa-ligáéjába. Tehát a bajnoki cím után az MK-győzelemnek a legnagyobb az értéke. Gyakorlatilag tényként kezelhetjük, hogy az NB I első két helyén a Debrecen és a Videoton végez, előbbi kettős szerepe befolyásolja a többi csapat sorsát. Ha a Debrecen a bajnok, akkor a másik kupadöntős, a ZTE – függetlenül a finálé végeredményétől – a kupa jogán nevezhet be az EL-be, a bajnoki második és harmadik helyezettel együtt (ha a ZTE befut bronzérmesnek, akkor a negyedik is örülhet). Ha a Debrecen második az NB I-ben, de kupagyőztes, akkor a bajnoki harmadik és negyedik is kilép a nemzetközi színtérre. Ha viszont a Loki a kupában és a bajnokságban sem aranyérmes, akkor mint bajnoki második – a harmadikkal együtt – indulhat az EL-ben.
Decemberi tavasz. Az MLSZ elnöksége rendkívüli, tegnapi ülésén összességében elfogadta az NB I-es és az NB II-es bajnokságok 2010/11-es versenykiírását. A következő idényre nem változik a létszám és a lebonyolítás. Ha az időjárás engedi, akkor decemberben – a rövidebb téli szünet érdekében – esetleg lebonyolítanának egy-két fordulót a tavaszi szezonból.

Vörösnyakú úttörők, sátortábor, málnaszörp - így táboroztunk, amikor még igazi nyarak voltak