Lemondott Gellei Imre, a labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC vezetőedzője. A Paks a bajnokság múlt hét végi, 22. fordulójában Debrecenben kikapott 3-1-re, pedig a szünetben még 1-0-ra vezetett. Összességében a tavasszal nagyon gyengén szerepel, a hét forduló során négyszer vesztett, három döntetlent ért el, azaz még egyszer sem nyert. A megszerzett három pontjával a tabellán a kilencedik helyről visszacsúszott a tizennegyedikre.
– Ha egy csapat rossz sorozatba kerül, akkor az edzőnek kötelessége önvizsgálatot tartania. Becsületbeli ügye, hogy először saját magát veszi elő, és visszapörgeti az eseményeket, számba veszi, hogy mi miért történt. Sajnos a bajnokságban, ami a legfontosabb, eddig nem szerepeltünk jól, ugyanakkor a Liga-kupában döntősök lettünk. Több esetben csak kevesen múlott, hogy megszerezzük az első tavaszi bajnoki győzelmünket. Gondolok itt a Nyíregyháza, a Vasas, a Fradi vagy a Kaposvár ellenni mérkőzésünkre. Nagyon közel áll hozzám ez a klub, hiszen hetvenhárom élvonalbeli mérkőzésen ültem a kispadon. Ezért vasárnap kezdeményeztem egy hétfői megbeszélést Haraszti Zsolttal (a Paks ügyvezetőjével – a szerk.), kértem, üljünk össze egy közös gondolkodásra. Úgy éreztem, hogy új impulzusra van szüksége a csapatnak, hogy ebből az apátiás állapotból kiléphessen – nyilatkozta lemondását indokolva Gellei Imre, aki 2007 óta irányította a Paksot, s a 2007–2008-as és a 2008–2009-es idényben is a tizenegyedik helyen végzett a csapattal.
A szakember utódja Kis Károly lett, aki eddig pályaedzőként dolgozott az egyesületnél. Korábban a Nyíregyházánál, a Vácnál, a Salgótarjánnál és a Pécsi MFC-nél edzősködött. A klub Gelleitől sem válik meg, megfigyelőként számít rá, továbbá a szakember foglalkozhat a fiatalokkal.

Nincs második esély: életbe lépett Európa legszigorúbb drogtörvénye