Legkevesebb tizenegy halottja és huszonöt sérültje van az olaszországi Dél-Tirolban tegnap bekövetkezett vasúti balesetnek, a sebesült utasok közül ötöt súlyos állapotban szállítottak kórházba. A bajbajutottakat mentőhelikopter és a közeli Bolzano tűzoltóinak segítségével mentették ki a füstölgő roncsok közül – adta hírül a CNN. Hetényi Géza, Magyarország milánói főkonzulja a távirati irodának délután elmondta, már felvették a kapcsolatot az olasz hatóságokkal, de nem kaptak tájékoztatást arról, hogy van magyar érintettje a balesetnek.
A szerencsétlenséget földcsuszamlás okozta, amikor a Castelbellóból Lacess felé tartó vonat egy háromezer méter magas hegycsúcsokkal övezett folyóvölgyben haladt. Az ANSA olasz hírügynökség beszámolója szerint a lezúduló sártömeg miatt a szerelvény első kocsija kisiklott, s a benne lévőkkel a meredek völgyfalra borult, de nem zuhant a folyó medrébe, mert a vasúti kocsi megakadt a termetes fenyőfákban. A nehéz terepen dolgozó tűzoltók ezután kábelekkel is rögzítették, nehogy mégis elszabaduljon. A vonat egy másik kocsiját azonban elborította a sártömeg, s a mentőknek lapátokkal és csákányokkal sokáig kellett ásniuk, hogy az áldozatokhoz eljussanak.
Az első vizsgálati megállapítások szerint a katasztrófát egy öntözőrendszer hibája okozta, emiatt a víz feláztatta és instabillá tette a meredek hegyoldalt.
A baleset Merano közelében, egy vasúti szárnyvonalon történt, amelyen 2005 óta szállítanak utasokat, s az ország egyik legmodernebb és legbiztonságosabb vasúti szakaszaként tartják számon. A BBC tudósítása szerint azonban a tegnapi szerencsétlenség arra figyelmeztet, hogy az alpesi csúcsok között haladó vonatok utasainak tavasszal nem feltétlenül nyújt biztonságot a jól megépített vasúti pálya. Néha a magas hegyekből elinduló hógörgetegek is előidézhetnek földcsuszamlást a védettnek látszó völgyekben.

Kávéval öntötte le a bírót, börtönbe kell vonulnia Portik Tamás fiának