Három héttel ezelőtt a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjében a Zalaegerszeg–Újpest párharc első felvonását az egerszegiek a 88. percben szerzett góljukkal nyerték meg 1-0-ra a Szusza-stadionban, és a rossz kifutása miatt esett vendégtalálat olyannyira megviselte a lila-fehérek kapusát, Balajcza Szabolcsot, hogy a következő bajnoki mérkőzés alól felmentést kért. A történethez azért az is hozzátartozik, hogy korábban a Győr elleni 0-3-ra végződött meccs előtt a bemelegítésnél csapattársa, Kabát Péter véletlenül eltalálta a labdával ivás közben, a kulacsa eltörte az orrát, de így is vállalta a játékot. Utólag már bánhatja, mert azon a találkozón is kapott két potyagólt…
A lila-fehérek vesszőfutásának öt egymást követő 1-0-s vereség után múlt pénteken lett vége – Willie McStay vezetőedző budapesti tartózkodásának pár nappal korábban –, immár Mészöly Gézával a kispadon a bajnokságban éppen a ZTE-t verték 2-1-re (0-1-ről fordítva). Ma pedig következik a harmadik felvonás, a kupaelődöntő viszszavágója.
– A pénteki győzelem azért is volt fontos, mert így talán a zalaegerszegi fejekben nyomot hagy a vereség, és kicsit elbizonytalanodnak. Nekünk viszont nagy lökést adott a siker, és önbizalommal várjuk a kupavisszavágót. Ha ugyanúgy küzdünk, mint tettük azt legutóbb, akkor nyerhetünk. Természetesen kiegyeznék a pénteki 2-1-gyel, de minden olyan eredmény jó, amivel továbbjutunk. Fontos öszszecsapás elé nézünk, hiszen először is döntőt szeretnénk játszani, majd a Magyar Kupát megnyerni – mondja a múltra fátylat borító Balajcza az Újpest honlapján.
A zalaegerszegi találkozó ma este 18 órakor kezdődik, a másik ágon viszont már tegnap eldőlt, hogy ki jut be a kupafináléba. A bajnok Debrecen és az MK-címvédő Honvéd első összecsapása a fővárosban 1-1-re végződött, de a hajdúságiak nem csak ezért várhatták jobb előjelekkel a visszavágót. A bajnoki tabella második helyezettjének hazai pályán illő volt legyőznie a tizennegyediket.
Így gondolták ezt a Loki szurkolói is, mert a csapat honlapján rendezett szavazáson 63 százalékuk, egészen pontosan 1580 drukker tippelt úgy, hogy kiütik a Honvédot. A találkozóra a nézőknek nem kellett belépőjegyet váltaniuk, és a szakadó esőben mintegy 1500 néző előtt a házigazda kezdett nagyobb vehemenciával. A 12. percben Yannick lövése ment kapu mellé, majd az első félóra végén a kameruni csatár középre adásából Szakály Péter senkitől sem zavartatva tévesztett célt. A 34. percben aztán Yannick már nem hibázott, Laczkó Zsolt beívelését 12 méterről a jobb alsó sarokba fejelte (1-0).
A Honvéd a 83. percben Abraham révén váratlanul kiegyenlített, a támadó 16-osról külsővel tekerte be a labdát (1-1), de két perc múlva Laczkó egy szöglet után fejessel újra a hazaiakat juttatta előnyhöz (2-1). S a debreceni drukkerek talán elnézik a csapatunknak, hogy a kiütés elmaradt. Mert a lényeg mégiscsak az, hogy a DVSC 2-1-re legyőzte a Honvédot, és 3-2-es összesítéssel bejutott a Magyar Kupa döntőjébe.

„Magyarországon a kristály öl, nem a fentanil” – szakértő az Origónak a szigorított drogtörvényről