Körözik az olajtolvaj bűntársát

MTI
2010. 04. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elfogatóparancsot adott ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság egy ukrán állampolgárságú férfi ellen, aki a tegnap őrizetbe vett, 35 éves, nyíregyházi társával 17 ezer liter gázolajat lopott el a Mol csővezetékéből Nyíregyháza külterületén – tájékoztatta tegnap a rendőrség a távirati irodát. A körülbelül 5,4 millió forint, ezért jelentős értékre elkövetett lopás miatt indítottak büntetőeljárást az ügyben.
Miként tegnap megírtuk, a vám- és pénzügyőrség, a rendőrség, valamint a Mol biztonsági szolgálatának munkatársai csütörtökön érték tetten a nyíregyházi férfit, aki éppen gázolajat csapolt le a Mol egyik nagynyomású csővezetékéből, s azt egy föld alatti tartályba gyűjtötte Sóstóhegyen. Nem messze a tett színhelyétől egy szintén tartállyal felszerelt VW Transporter várakozott. Feltehetőleg azzal szállították volna el a lopott üzemanyagot – mondta lapunknak Sipos Jenő, a vám- és pénzügyőrség szóvivője. Egyelőre azt vizsgálják, mióta használták illegális tevékenységre a csapolóberendezést. Az elfogott férfi valószínűleg nem először szivattyúzott át vele gázolajat a föld alatti tartályba.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.