Kövér szerint vissza kell adni a hitet

Mizsei Bernadett
2010. 04. 29. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vissza kell adni az embereknek azt a hitet, hogy van értelme újrakezdeni és felépíteni az országot – jelentette ki tegnap Kövér László, a VII. kerület kampányát segítő aktivisták előtt, miután a várost járva személyesen találkozott a helyi lakosokkal. A Fidesz választmányi elnöke hangsúlyozta, ehhez teljesíteni kell az első lépést jelentő vasárnapi országgyűlési választás második fordulóját. A politikus szerint az a cél, hogy a támogatás növekedjen, ne csak kitartson. Úgy látja, bár kétharmados győzelem nélkül is képesek talpra állítani az országot, a következő négy év sikere a támogatottság mértékétől függ.
Emlékeztetett arra, kétharmados győzelem szükséges a választójogi törvény megváltoztatásához, a kisebb parlament kialakításához, az önkormányzati rendszer egyszerűsítéséhez, a médiatörvény átalakításához és a határon túli magyarok kettős állampolgárságának biztosításához. Ezért a győzelem aránya jelentősen befolyásolja a következő kormány mozgásterét. Kitért arra is, érdemes áttekinteni a rendőrségi, a nemzetbiztonsági, a honvédelmi, valamint a bíróságokról és az ügyészségekről szóló törvényt.
Rónaszékiné Keresztes Ildikó, a VII. kerület fideszes országgyűlésiképviselő-jelöltje jelentős eredménynek nevezte a párt első fordulóban elért 46 százalékos erzsébetvárosi győzelmét, hiszen, mint fogalmazott: az emberek tudatában az a berögzültség élt, hogy ez a kerület csak egy bizonyos oldalhoz tartozhat. Arra kérte segítőit, hogy „kéz a kézben” küzdjenek vele a hátralévő napokban, hisz a végső győzelem egész Magyarország, benne Erzsébetváros számára nagy fellendülést hozhat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.