Különös sietség

Öt nappal a választások előtt – ráadásul kinevezési moratórium idején – állított fel testületet Bajnai Gordon miniszterelnök azért, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatalnál lévő mágnesszalagok tartalmi elemzésénél ők alkossák az úgynevezett civil kontrollt. Az új Kenedi-bizottság létrehozásáról a kormányrendelet már meg is jelent a Magyar Közlönyben, és a miniszterelnöktől azt is tudjuk, hogy sem kormánypárti, sem ellenzéki pártokkal nem egyeztetett, de „a tagok személye viszont garancia arra, hogy a bizottság pártatlanul végezze majd a tevékenységét”.
Álljunk meg egy pillanatra a személyeknél. Kenedi János nem szaktörténész – egyetemi diplomája sincsen –, de tény, hogy egyszemélyes intézményként legalább tizenöt esztendeje foglalkozik a témával. Az is köztudomású róla, hogy erőteljesen baloldal-szimpatizáns. Kollégája, Palasik Mária az MSZP delegáltja volt az előző Kenedi-bizottságban, így a háromtagú grémiumban eleve biztosított a baloldali többség (egyedül a harmadik tag, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának informatikusa, Cseh Gergő Bendegúz nevezhető semleges szakembernek). A kormányrendeletből kiderül, többségi szavazat, vagyis két voks kell a vitás kérdések eldöntéséhez, és ez az új kormány alatt is meglesz a baloldalnak. A rendelet szerint „A tanácsadó testület tagjának megbízatása megszűnik a tag halálával, lemondásával, illetve ha a tagot a miniszterelnök indokolt határozatával felmenti. A felmentés indoka a tag olyan magatartása lehet, amely okszerű magyarázatát adja a felmentésnek.” Nagy kérdés, mi lehet az a magatartás, amely okszerű magyarázatot vonhat maga után – előre hallom a baloldalról érkező és a demokrácia halálát sipító sivalkodást.
Bajnai sietsége azért is különös, mert a 2007-es Kenedi-bizottság jelentésében megfogalmazott észrevételeket és javaslatokat sem a Gyurcsány-kabinet, sem az azt követő Bajnai-kormány nem vette figyelembe. Faramuci helyzet ez: a szocialista–liberális kormány nagy dérrel-dúrral létrehozott egy bizottságot, majd minden erejével megpróbálta elszabotálni annak munkáját, és figyelmen kívül hagyta az ellenszél ellenére is megszületett jelentését. És bár mást ígértek, még mindig nem publikus a tizennyolc titkosszolgálati mágnesszalag lementését végző informatikusbizottság jelentése sem, hogy ne is beszéljünk a nagy fogadkozásokkal beígért, de soha meg nem születő dossziétörvényről.
Húsz évvel a rendszerváltás után már ideje volna tisztán látni ebben a kérdésben. És nem a kis halak, a besúgók és jelentéstevők listája a legfontosabb, hanem azoké, akik megrendelték ezeket a jelentéseket. A beszervezőké és a megtorlóké, vagyis akik zsarolással, fenyegetéssel vagy mézes-mázas szavakkal elérték, hogy ember embernek legyen a farkasa, és aztán odacsaptak annak, akit feljelentettek társai. Jó volna megérteni azt is, hogyan működött és kik működtették azt az ördögi rendszert, amely emberek tízezreinek az életét tette tönkre, testi-lelki nyomorékká változtatva generációkat. Ha esélyünk lesz megismerni a Kádár-rendszer igazi szörnyűségeit, talán még az elmúlt nyolc év bizonyos történéseit is megérthetjük, hiszen a hatalomgyakorlás egyes személyei és módszerei ma is itt vannak velünk a hétköznapokban.
Alapos a gyanú, hogy az utolsó pillanatban megtörtént kinevezéssel csak a mismásolásra és a felelősség átlapátolására tesznek kísérletet. Baloldali laptársunk már a következő kérdéssel indult címlapján: „Befolyásolhatja-e az új Kenedi-bizottság tevékenységét a kormányváltás?”
Bízzunk benne, hogy igen.