Kuncze megmondja

Az azonban nem vitás, Kunczének volt a legtöbb munkája – pártelnökként, ellenzéki és kormánypolitikusként egyaránt –, hogy pártja, az SZDSZ oda jutott, ahol most található: Herényi másodkapitány mentőcsónakjának hajótöröttjei közt.

Még csak annyit tudtam – hallomásból – a Magyar Narancs csütörtöki számában megjelent Kuncze-interjúról, hogy a volt SZDSZ-elnök az MSZP-re fog szavazni, amikor a Magyar Nemzet pénteki választási hírei közt erre a kis közleményre bukkantam: „az MSZP fontos fordulatnak tartja Kuncze Gábor bejelentését (…), az ő és a hozzá hasonló politikusok, közéleti szereplők támogatása iránymutatásként szolgálhat azoknak a demokratáknak, akik korábban nem szavaztak az MSZP-re”. Elbizonytalanodtam. A szövegből úgyszólván magamra ismerhettem, hiszen én is demokrata volnék, sosem szavaztam az MSZP-re, e logika szerint tehát iránymutatásra szorulok, hogy megfelelő pártot találjak magamnak. Még szerencse, biztattam magam, hogy ez a Kuncze – mint korábban Mécs Imre párttársa is – megmutatja a helyes utat a magamfajta tévelygő demokratának a választás előtt. Most már kíváncsiságból is elolvasom, mit tart ő a dolgok állásáról.
A hetilap címoldalán ajánlott beszélgetésből mindjárt az elején kiderül, hogy a politikából már egy éve visszavonult Kuncze a pályán kívülről szól be a játéktérre, és akár kollégák közti csevegés is lehetne e kedélyes kérdezz-felelek, hiszen a volt pártelnök egy politikai tévéműsorban riporterkedik. Emiatt dobálgat föl talán ilyen, humorosnak vélt labdákat, mint például „újabb sajátossága az idei kampánynak: azt már pontosan tudjuk, kit fognak lecsukni, viszont nem tudjuk, hogy mi lesz az egészségüggyel”, meg „a választás, ugye, végső soron verseny, és úgy hallom, sportriporterek fogják közvetíteni, akkor viszont egy futóversenyt vagy fekve nyomást legalább rendezhettek volna a listavezetőknek”. Megkérdezhette volna tőle a Mancs mikrofonos embere: ugyan honnan tudja Kuncze úr, hogy kit fognak lecsukni?; az egészségügy említése kapcsán megkérdezhette volna tőle, hogy van a kedves Horváth Ágnes?; és komolyan gondolja-e hogy Dávid Ibolya pártelnök asszonynak fekve nyomásban kellene versenyeznie a többi listavezetővel, mondjuk Vona Gáborral?
Ha már szó esett arról, hogy mit lehetett előre tudni a politikában, főleg a demokratikus választásokkal kapcsolatosan, Kuncze Gábor mesélhetne például a Medgyessy Péter miniszterelnökké trükközéséről. Amikor 2002 júniusában, pár héttel a Fidesz-kormány megbuktatása után szájtátva hallgatta az ország népe, hogy az MSZP-s kormányfő az állambiztonsági titkosszolgálat tisztje volt, a koalíciós partnerpárt elnöke, Kuncze olyan magától értetődően közölte, hogy tudtak róla az SZDSZ vezetői, mintha azt mondta volna: hétfő után kedd következik. Márpedig ha valóban tudtak Medgyessy D–209-es múltjáról, és ezt a rendkívül fontos információt elmulasztották megosztani a választás előtt álló polgárokkal, akkor miféle demokraták ők? Miféle demokrata Kuncze Gábor? És mi újdonság, mi szenzáció van abban, hogy ő most az MSZP-re készül szavazni?
A háromoldalas interjúban amúgy nem találni egyetlen érdekes, értékes gondolatot sem. Azért érdemes csak idézni Kunczétől, hogy láthassuk, milyen politikusi minőség, mekkora kaliber volt elegendő ahhoz, hogy valaki két parlamenti ciklusban összesen hét évig lehessen a magyar liberális párt elnöke. „… úgy látom egyébként, hogy az MSZP a választók többsége szemében megérdemli a bukást ez után a nyolc év után, ilyenkor egy parlamentáris demokráciában jön a váltópárt…” – tudatja Kuncze Gábor a Magyar Narancs olvasóival, bölcsen megtörölve a magyaros bajszát. Bizony, ő már tudja, megtapasztalhatta, hogyan mondanak ítéletet az emberek a magyar parlamentáris demokráciában a választókat átverő, eláruló pártok fölött. SZDSZ, 1990: 24 százalék, 1998: 7,5 százalék, 2006: 5,2 százalék a választásokon, a 2010-es (önálló) eredményüket már most tudjuk: 0 százalék. Egyébként az exelnök még hazudik is, hiszen azt, hogy az MSZP-t a voksok számában kétszer is megelőző Fidesz leválthatta volna, éppen az SZDSZ koalíciós alkuja akadályozta meg. Még valami Kuncze felfogásáról a parlamentáris demokráciáról: szívesen kérkedik vele, hogy a választókerületében mindig nyerni tudott, négyszer is, a választók akaratából. Ezzel szemben a meztelen igazság, hogy a szigetszentmiklósi választókerületben, ahol Kuncze egyénileg is indult az SZDSZ színeiben, az első forduló után rendre a harmadik helyen állt, és végül csak annak köszönhette a győzelmét, hogy az MSZP-s Varjú László visszalépett a javára. Így tudta megelőzni a második fordulókban a lakóhelye, Tököl polgármesterét, a jobboldalt képviselő Hoffman Pált.
Most látni csak, milyen pontosan rátapintott a lényegre Bauer Tamás, amikor a Beszélőnek 2008-ban adott interjúban botorul kibeszélte, mért lett végül az SZDSZ elnöke Kuncze Gábor, Pető Iván helyett. Tudniillik a származása, családi háttere miatt. A bajusza döntött, mondták akkoriban, ennyi kellett akkor ehhez a pozícióhoz. Az önérzet nem tengett túl benne. Amint az állhatatosság sem: 1992 nyarán lépett be a (kommunistaellenes) szabad demokrata pártba, és két év múlva már Horn Gyula kormányának belügyminisztere volt. Ő már akkor is az MSZP-re szavazott! Később, az újabb kormánykoalíció második embereként – igaz, hátában a liberális párt kemény magjának pisztolycsövével – előbb megmentette Medgyessyt az azonnali bukástól, aztán a miniszterelnöki székbe segítette Gyurcsányt, majd őt is megmentette a bukástól, sőt újra trónra emelte a 2006. évi választás utáni koalíciókötéssel. A végén már azt sem lehetett tudni – főleg a balra szavazóknak –, hogy kik a liberálisok és kik a szocialisták, netán Gyurcsányék-e, avagy az SZDSZ legalizálta a vadházasságukat. Az egykori szabadelvű párt morális és szellemi színvonala mindközben, hosszabb távon tekintve, a Tölgyessy Péterétől Kóka Jánoséig ereszkedő görbével szemléltethető.
Az azonban nem vitás, Kunczének volt a legtöbb munkája – pártelnökként, ellenzéki és kormánypolitikusként egyaránt –, hogy pártja, az SZDSZ oda jutott, ahol most található: Herényi másodkapitány mentőcsónakjának hajótöröttjei közt. Nem pályainterjú a Magyar Narancsban közölt beszélgetés, ezért talán nem árt felidézni néhány epizódot Kuncze múltjából, mielőtt a tanácsát követve behúznánk az ikszet az MSZP mellé. A Horn-kormány belügyminiszterekén elmondhatja, az ő hivatali ideje alatt jelent meg – 1944 óta először – a főváros utcáin az igazi szélsőjobboldal: Szabó Albert fekete egyenruhás osztagai, a nácikéra hajazó, piros-fehér-fekete fogaskerekes lobogók alatt és a „becsület napján” a Hősök terén meg a budai Várban parádézó, nemzetközi neonáci zászlóaljak. Engedéllyel, zavartalanul, rendőri biztosítással és pompás médianyilvánossággal, az adófizetők pénzén. Ugyanakkor 2006-ban egy agrártüntetésről rohamrendőrök hurcolták el bilincsbe verve, az ’56-os Corvin köz hősét, a 64 éves Pongrátz Gergelyt és más jámbor civileket. De ne feledkezzünk meg arról a hírhedt Kuncze-számról sem, amikor a rendőrök által 2006. október 23-án a pesti utcán brutálisan összevert fideszes képviselőtársát, Révész Máriuszt „Mártíriusznak” nevezte, és azt mondta: nem kellett volna odamennie. A magyar parlamentben nem sok ilyen mocsokság hangzott el egy évszázad alatt. Erre a nívóra süllyedt az egykor kegyesrendi gimnáziumba (!) járt, mélyépítőből lett „szabadelvű” politikus (elnézést kérek a szakma tisztes képviselőitől), erről az erkölcsi szintről egalizálja most a Fideszt és az MSZP-t a Mancs hasábjain. Az előbbiek ellen nyolc éve Lop stop! táblákkal idétlenkedett egy kampányszínpadon, tolvajbandának nevezte a képviselőiket az Országházban. Kuncze Gábor most az MSZP-re szavaz…
„Gondoljátok meg, proletárok!”