A Horvátországhoz tartozó, Baranya megyétől elszakított Drávaszög legnépesebb magyar közössége Laskón él. A település a Mohácsot Eszékkel (Osijek) összekötő 3/A főút mentén fekszik nagyjából félúton, hivatalos neve: Lug. Tükörsima szántók fogják körbe, a Dráva öntésföldjeit csak az árvízelvezető rendszer csatornái, kettős töltései szabdalják. Egy nagyobb település esik utunkba az országhatár után, az Árpád-kori alapítású Pélmonostor (Beli Manastir). A tízezer lakosú városban található a környéken élő magyarok kulturális egyesülete és információs központja az Augusta cesarca – Augustus császár – utca 16. szám alatt. A római korban erre vezetett a hadi út Mursa (Eszék) és Sirmium (Szávaszentdemeter) felől a Duna jobb partján kiépített katonai táborok, Lugio, Intercisa, Aquincum felé.
Laskó az egyik legrégibb település a környéken: római kori feliratos kőtáblák kerültek elő a földjéből (most a református templom falába illesztve láthatók). A község a baranyai királyi várispánság birtokai közé tartozott. 1061-ben I. Béla király a szekszárdi bencéseknek adományozta. Egy 1212-ben kelt levél a Győr nembeli Poth nádor birtokai közt sorolja fel Laskót, Kopács és Daróc falvakéval közös határral. A régi Lusko helynév szláv és magyar jelentése egyaránt ligetes, vizes legelő. Az 1400-as évek derekán – a Hunyadiaknak köszönhető hatalmas gazdasági fellendülés idején – mezővárosi rangot, vásártartási jogot kapott a település. Ekkor épült át gótikus stílusban az országút mentén látható hatalmas temploma. Papja 1544-ben Sztáray Mihály lett, aki e központból kiindulva térítette át református hitre a környék 120 településének katolikus népét.
A síkból kiemelkedő templomdomb előtti téren szittya vitéz őrzi a világháborús hősök emlékművét, rajta a felirat: Ősök jussán. Idegenek meg sem érthetik, mit jelent e régies, csonka mondat, homályos hátterében a történelemmel, joggal, erkölccsel és igazságossággal. A déli nap vakító fényében azonban ott áll a hatalmas műemlék egyház fehérre meszelt téglafalával. Feltehető, hogy római erőd állt a helyén, bizonyosra vehető, hogy a XIII. század második felében már temploma és plébániája volt Laskónak. János nevű papja az 1332. évi tizedjegyzék szerint nagy összegű, 72 báni dénár pápai adót fizetett. A XV. században nagyszabású munkálatokról maradtak fenn hírek: a ferences rend obszerváns ága, a déli országrészben nagy hatású, a nép körében kedvelt cseri barátok egyik szakrális és „logisztikai” központja épült ki az út menti dombon. A források Szűz Mária-kegyhelyről, zarándokházról, kolostori oskoláról szólnak, a kőboltozatos téglatemplom vélhetően a szegedi és a jászberényi franciskánus rendházak korabeli csarnoktemplomainak rokona volt. A szentély gótikus boltozatának egyetlen megmaradt zárókövén látható korai arab számokkal bevésett 1475-ös évszám az egyik legrégibb effajta írásemlékünk, most az oldalfalba beépítve látható.
Nem véletlenül választotta ezt a helyet a renegát szürke barát, Sztáray térítőmunkája, majd püspöksége központjául. Kínálta magát erre a nagy forgalmú utak, folyóvizek mentén fekvő, minden égtájra nyitott hely. Szulejmán szultán 1526. évi támadásakor megfizette a „török adaját”, de a XVI. századtól a XVIII. századig végig lakott település maradt. Verancsics Antal 1567-ben ezt tapasztalta Laskón: „Házai gyönyörűek, de igen kicsi az ajtó rajtuk, nehogy a török azon lóháton bemehessen, és lovával ott megtelepedjék, lakói lutheránusok, igen műveltek, jó iskoláik vannak, a törökkel jól megvannak, és nem bánják, hogy Szigetvár elesett, mert annak katonái sokat sanyargatták őket.”
A hely protestáns jellegét a hódoltság utáni katolizálás, a betelepítések törték meg. 1710 táján újjáéledt a Mária-kultusz, a XVIII. század végén Laskó híres búcsújáró hely volt. 1891-ben 1560, 1948-ban 2308 lakója volt a községnek. 2001-ben már csak 852-en éltek a faluban. Ma talán öt-hat százan, a Petőfi Sándorról elnevezett művelődési egyesületükben igyekeznek ápolni magyar hagyományaikat, megőrizni ősi jussukat.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
