
origo.hu
Dől a lé a Republikonhoz, Horn Gáborék Brüsszelből is kapnak támogatást
Alkotmányellenes fővárosi rendelet. Alkotmányellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság (AB) a Fővárosi Közgyűlés egy 2006. októberi rendeletét, amellyel megtiltotta a Magosz Kossuth térre hirdetett nagygyűlését – közölte a Fidesszel szövetséges Magosz szövetségi igazgatója. Budai Gyula kifejtette: 2006. október 26-ra a Magosz nagygyűlést hirdetett a térre, mert az agrártárca szerintük nem tartotta be a magyar gazdáknak tett ígéreteit. A közgyűlés azonban a demonstráció előtt hozott egy rendeletet, eszerint a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvényeken színpad, hangosítás és parkolás céljából elhelyezett járművekre közterület-foglalási engedélyt kell kérni. Az AB kimondta: a rendelet alkotmányellenes, mert az ellentétes az alkotmány azon meghatározásával, hogy az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, ezt pedig más nem korlátozhatja. A gyülekezési jog esetében ez a jogszabály a gyülekezési törvény. (V. T.)
Nem nyugszik bele egykönynyen az MSZP, hogy a Lehet Más a Politika (LMP) kikosarazta. A szocialisták a választás első fordulója után hiába próbálkoztak, hogy LMP-s jelöltek lépjenek viszsza a javukra, de úgy gondolják, egy kis kreativitással talán megoldható a probléma. Molnár Gyula XI. kerületi MSZP-s politikus szórólapján ugyanis hiába keressük a jól ismert stilizált szegfűt, illetve a kormányzó párt nevét, azt a mondatot viszont megtaláljuk, hogy „szavazzon arra a képviselőre, akit mindannyian ismerünk, aki 16 éve bizonyítja, hogy városunkban tényleg lehet más a politika”. A már megszokott piros szín helyett pedig egy kék és egy zöld sáv díszeleg a kampányszlogenek és Molnár Gyula képe alatt, illetve felett. A XIII. kerületben induló szocialista Tóth József szintén nem veri nagydobra, hogy melyik párt képviselőjelöltje, ugyanis több olyan plakátja van, amelyik még csak utalást sem tesz a honatya MSZP-s mivoltára.
Lendvai Ildikó MSZP-elnök Mesterházy Attilával közösen a demokráciáért aggódva arról beszélt: a kormányzó párt a választás második fordulójában mindenkire számít, aki szerint meg kell akadályozni „Orbán Viktor teljhatalmát”. Lendvai szerint azért is ki kell használni a hét nap minden lehetőségét, mert mintha „zajlana már a teljhatalom főpróbája”. Ezt azzal indokolta, hogy az ügyészség elutasította a nyomozást a Kubatov-ügyben, az igazságszolgáltatás úgy döntött, hogy Szijjártó Pétert mégsem terheli gyanú, valamint semmilyen bűntettben nem találtak adatokat az UD Zrt. illetékeseinek felelősségére.
Az MSZP-n belüli viták kapcsán a párthoz közel álló Vasárnapi Hírek tegnap azokat az értesüléseket boncolgatta, amelyek szerint a pártban kiéleződhet a Gyurcsány Ferencet és Mesterházy Attilát támogatók közötti szembenállás. A lap úgy tudja, nem lesz kenyértörés, vagyis Gyurcsány nem gondolkozik új párt alapításán. Ez persze nem jelenti azt, hogy a volt kormányfő nem kísérli meg ismét teljesen elfoglalni a pártot; a Vasárnapi Hírek – szocialista forrásokra hivatkozva – mindenesetre kizártnak tartja, hogy a majdani MSZP-frakció tagjai megoszlanának. Ami Mesterházyt illeti, róla Lendvai Ildikó pártelnök mondta azt az Info Rádiónak adott interjújában, hogy „kockázatos választás volt”, ám szerinte bizonyította tehetségét. Hozzátette ugyanakkor, hogy Gyurcsányra is számítanak.
Dől a lé a Republikonhoz, Horn Gáborék Brüsszelből is kapnak támogatást
Usain Bolt nem csalódott, Armand Duplantis ugrása után tartania kellett a szavát
Halál a Palatinuson: megérkezett a vizimentők megrázó válasza
Ficónak végképp elege lett az EU-ból: Szlovákia a falhoz állította Ursula von der Leyenéket – vagy kiengesztelik vagy olyat tesz, amit eddig még soha
Óriási hiba, amit a bodzaszörp készítésekor mostanában szinte mindenki elkövet
Fordulat jöhet az energiaháborúban – az EU hangnemet váltott Oroszországgal szemben
Milák edzője választ adott a nagy kérdésre
Juhász Dorka Sallai Roland klubtársa lesz – hivatalos
Feltámadt a Simson Schwalbe, de az árán meg fog lepődni
Puzsér Róbertnek vége, aljas húzása a karrierjébe kerülhet
Magyar Péter megjelent a Lázárinfón és tapsot kapott + videó
Elszabadultak az indulatok a lángos ára miatt, mutatjuk, mennyi az annyi
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.