Lehet-e örökös rektorság?

A rektorválasztás mindig fontos esemény az egyetem életében, különösen ha olyan szétzilált, értékválság és korrupció sújtotta országban kerül rá sor, mint amilyenné mi lettünk. Hozzátehetjük: sajnos fontos. Normális esetben az oktatók szakmai felkészültsége, a kutatás színvonala, az intézmény infrastruktúrájának fejlettsége adja az egyetem lényegét. Minden más, így a rektor személye is, másodlagos. Egyetlen lényeges szempont, hogy hosszú távon biztosítva legyen az egyetem arányos fejlődése, amit pedig a különböző karokról kikerülő, egymást gyakran váltogató vezetőkkel lehet a legkönnyebben megvalósítani. Szent-Györgyi Albert, valamennyi elődjéhez hasonlóan, csak egy évig volt ebben a funkcióban, az 1940–41-es tanévben, pedig a Nobel-díj megfellebbezhetetlen tekintéllyé emelte. Az egyetem szegedi alapítása, 1921 és 1948 között, az intézmény aranykorában, több rektor volt, mint év. A rektor nem romantikus költő vagy vezér, aki lángoszlopként vezeti a népét, hanem saját kutatói és oktatói munkájából néhány évet feláldozó, a köz ügyeinek szolgálatába álló, tekintélylyel rendelkező szakember. Aki, éppen ezért, nem ragaszkodik minden áron a hatalmához, mert egyáltalán nem esik nehezére, hogy visszatérjen a laboratóriumba, a könyvtárba vagy orvosként a betegágy mellé.
Mi történik most a szegedi egyetemen? Szabó Gábor hétéves rektorsága alatt bizonyos területek állandóan reflektorfényben álltak, mások pedig nem tudtak kikerülni az árnyékból. Az egyetemet lényegében folyamatosan ugyanazok az emberek irányítják, (akaratlanul is) rákényszerítve szemléletüket, értékrendjüket, akaratukat a hatalom berkein kívül rekedt 99 százalékra. (A legnagyobb hallgatói létszámmal rendelkező és az ország tíz legjobb egyetemi kara között számon tartott bölcsészkar például totálisan a perifériára szorult. A tudományág éppúgy, mint a szakembergárda.) A helyzet konzerválása további öt évre súlyos fenyegetettséget jelent a kis karok számára is.
Szabó Gábor ellen vádként többször elhangzott 1998-as liberális képviselő-jelöltsége. Magam ezt egy demokráciában nem tartom komoly ellenérvnek. A vezető értelmiség kapcsolódása a politikához jó is lehet. Akkor, ha a politikában szükségszerűen jelentkező pártossággal szemben belülről érvényesíti az értelmiségi értéket és a pártokon túlmutató, szélesebb társadalmat érintő szempontokat. A probléma sokkal inkább az, hogy a jelenlegi rektor teljes mértékben kiszolgálta a Magyar–Hiller-féle politikát és az ehhez kapcsolódó felsőoktatásitörvény-tervezeteket. Eszébe sem jutott kifogást emelni például a magyar felsőoktatást 2005-ben megrázó (és megalázó) irányító testület tervezett létrehozása, azaz az egyetemi autonómia felszámolása ellen. Sőt, egy akkor szervezett professzori gyűlésen minden erővel győzködte a jelenlévőket a tervezet elfogadása mellett. Az autonómiát megszüntetni akaró, többször előhozott törvényt végül is az Alkotmánybíróság semmisítette meg (ha jól emlékszem, többször is). Éppígy támogatta a bolognai folyamat előkészítetlen bevezetésére és a nemzetközi jellegű egyetemek létrehozására vonatkozó törvénytervezeteket is, jóllehet az egyetemről sokan (többek között a másik rektorjelölt, Wittmann Tibor) tiltakoztak ellene. Mindeközben a miniszter a rektorok fizetését a csillagokba emelte (kb. nyolcszorosa az egyetemi tanárénak), s még a törvényt is megváltoztatta, amelynek következtében a rektor mandátuma ad infinitum folytatható, igaz, ehhez a szenátusi szavazáskor kétharmados többségre van szüksége. (Az Amerikai Egyesült Államok vagy a Magyar Köztársaság elnöke csak két turnuson keresztül láthatja el a feladatát, nincs semmilyen engedmény.) A hatalomhoz való görcsös ragaszkodás, a klientúraépítés melegágya lehet ez a helyzet, s a közösségi érdek egyéni érdek alá rendelésének a lehetőségét hordozhatja magában.
A szegedi jó eséllyel pályázott a kutatóegyetemi címre. Ez csak azért következhetett be, mert számos kitűnő, szakmai világhírnévre szert tett professzora van, akik különböző intézmények élén bizonyságot tettek vezetési képességükről is. Ha nem így lenne, fel sem merülhetett volna az egyetem kiválósági címe. Nem hiszem tehát, hogy a szegedi egyetemre is vonatkoztathatók Arany János Toldijának ismert sorai: „Egy, csak egy legény van talpon a vidéken, / Meddig a szem ellát puszta földön, égen.”

A szerző egyetemi tanár