Liberális előretörés Londonban

MTI
2010. 04. 28. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szinte példátlan előretöréssel megelőzték a kormányzó Munkáspártot a brit liberálisok a szombaton közölt legfrissebb országos népszerűségi felmérés szerint, jelezve, hogy a brit politikatörténet első televíziós miniszterelnök-jelölti vitája mekkora hatást gyakorolt a választói pártrokonszenvre.
A YouGov közvélemény-kutató cég – amely a legnagyobb brit tömeglap, a The Sun megbízásából végezte el a tévévita utáni első felmérést – kimutatta, hogy az örök harmadik Liberális Demokraták támogatottsága az egy héttel korábbihoz képest nyolc ponttal megugrott, és jelenleg 30 százalékos. A listát vezető Konzervatív Párt tábora négy százalékpont veszteséggel most 33 százalékos, a Labour – 3 pontos veszteséggel, 28 százalékos támogatottsági aránnyal – jelenleg a harmadik.
A Liberális Demokraták előretörése már a csütörtök esti televíziós vita után sejthető volt, a műsort követő első felmérések szerint ugyanis a 15 milliósra becsült nézőközönség nagy többsége Nick Clegget, a liberálisok fiatal vezetőjét minősítette az összecsapás egyértelmű győztesének. Elemzők szerint a tévévitán aratott győzelem szavazatszámokban is testet fog ölteni.
Ha a voksoláson a legfrissebb közvélemény-kutatásoknak megfelelő szavazatarány alakulna ki, akkor egyetlen párt sem szerezne abszolút többséget az alsóház többi frakciójának együttes létszámához képest, ami a brit parlamenti rendszerben igen ritka koalíciókényszer, vagy új választások lehetőségét vetné fel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.