Kiss Erzsébet az autópálya-ügyelettől médiatörténelmet ír. Az övéhez mérhető felolvasást korábban nem hallhattunk rádióban, még a kereskedelmi adókban sem. Kiss Erzsébet ugyanis nem beszél, hanem géphangot ad ki. Egyébként van emberi hangja is. A múltkor Fiala János néhány magánmondat erejéig kicsalogatta a hangládájából. Helyes volt. Kiss Erzsébet valószínűleg nem tehet arról, amit csinál, mert még senki nem szólt neki, hogy ne így tegye.
Péntek, hírek a Klubrádióban. Túl Kiss Erzsébeten érkeznek a „legfrissebbek”. Estére ér Magyarország fölé az izlandi vulkáni hamu, életbe lép a légtérzár. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szerint semmi baj, nyugodtan sétálgassunk a szabadban. A WHO illetékese viszont azt mondja, hogy az asztmásokra és más légúti betegségben szenvedőkre veszélyes lehet. Egymásra a kettő. Csernobil után a magyar hatóságok politikai parancsot teljesítettek, azt mondták, elég, ha megmossuk a salátát. A radioaktív zónában álldogáló szovjet katonától megkérdezték, miért nem óvatosabb. Ő körülnézett, és azt mondta, hiszen nincs is itt semmi. Csernobil óta a magyar ember is úgy gondolja, hogy amit nem lát, nem szagol, nem hall, az nincs. Mert fogalma sincs már, hogy mit higgyen, és mit nem. Legyint egyet, és kimegy napozni.
A következő hír arról, hogy korrupciógyanúba keveredett a szlovák korrupcióellenes hivatal. Kafka találhatta ki. Állítólag a hivatalban mérlegelték, hogy részrehajló döntés szülessen-e, vagy halasszák el a vizsgálatokat. A feletteseknek is juttatott kenőpénz háromezer és tízezer euró között volt. Szegény szlovákok, ők meg kiben bízhatnak? Jó lenne tudni, címlapra kerülünk-e mi náluk az ügyeinkkel. Talán már unnak is bennünket.
A hírszerkesztés épp olyan mesterség, mint a többi. Nemcsak egymás mellé rakjuk a híreket, hanem tálaljuk is. Hogy megértse a hallgató, mi történik a világban. Vagy hogy úgy értse, ahogy mi szeretnénk. Amikor Daróczi Dávid öngyilkosságának a friss híre úgy kezdődött, hogy Gyurcsány Ferencet megrázta volt szóvivője halála, akkor nyilvánvaló volt, hogy ennek a hírnek a főszereplője ott és akkor nem Daróczi, hanem Gyurcsány. Daróczi csak a hordozója. Egy nappal voltunk a választás előtt. Aki azonban a vulkánfelhő egészségügyi hatásairól szóló ellentmondásos két hírt egymás mellé tette, nem politikai manipulációt követett el, hanem szakmai mulasztást. Ennek ugyanis így a hírértéke nulla. A két állítás kioltja egymást. Ezek után ne csodálkozzunk, hogy Orosz Józsefnek elege van, és Kanadába távozik. Állítólag tanítani fog, de nem árulja el, hogy hol. Megfáradt a Kontrába. Jót tesz nekünk is ez a kis pihenő.
(Hírek, Klubrádió)

Tragédia történt egy biliárdversenyen