
origo.hu
Drogdíler lőfegyvereit árulja a NAV
Rágalom? Budai Bernadett tegnap újságírói kérdésre nem adott magyarázatot arra, hogy miért tartottak házkutatást Gyula Ferencné szocialista képviselőnél. Azt ígérte, az érintettek a nyilvánosság elé állnak. Az érintett politikus az MTI-nek nyilatkozva alaptalan rágalomnak nevezte a hírt. „A Fidesz mindent megtesz annak érdekében, hogy lejárassa a szocialistákat, s gyengítse a még versenyben lévők esélyeit” – mondta Gyula Ferencné, aki jogi lépéseket fontolgat az ügyben. Egyébként a berettyóújfalui központú választókerületben a mandátumot már elnyerte Vitányi István, a Fidesz–KDNP jelöltje.
Cáfolta az eddig megjelent, a következő kormány összetételét firtató sajtóhíreket Orbán Viktor. A pártelnök tegnap, Szegeden tett látogatásán úgy nyilatkozott az újságíróknak: a szavazókkal szembeni tiszteletlenség lenne a választások végeredményének megszületése előtt erről döntést hozni. Mint mondta, a két választási forduló között a feladat az emberekkel való találkozás, és az, hogy meghallgassák őket. A Fidesz miniszterelnök-jelöltje ennek kapcsán elárulta, a következő napokban végiglátogat minden függőben lévő körzetet. A szegedi szavazóknak pedig azt üzente, „ne engedjék kiénekelni a sajtot a szájukból”, vagyis a második fordulóban is támogassák a Fidesz jelöltjeit. A Csongrád megyei városban Orbán Viktor tegnap helyi politikusokkal és vállalkozókkal találkozott, akikkel Szeged helyzetéről, problémáiról és a lehetséges megoldásokról folytatott zártkörű tárgyalást.
Az MSZP eközben azzal támadta a Fideszt, hogy a párt „kiszivárgott titkos kormányprogramja” több rossz hírt is tartalmaz, és antidemokratikus dolog, hogy a tervezett intézkedések csak a parlamenti választások után derülnek ki.
Budai Bernadett szerint a legnagyobb ellenzéki párt megszüntetné az evát, az ekhót, az őstermelői adózást, és eltörölné az adójóváírást. A szóvivő úgy véli, Martonyi János egykori és leendő külügyminiszter „selyemzsinórt küldött” a külügyminisztériumi dolgozók egy részének, amikor azt mondta, hogy elkötelezettebb apparátusra van szükség. – Az MSZP ma beindította rágalomhadjáratának újabb fejezetét – reagált Budai szavaira Szijjártó Péter. A Fidesz elnöki stábjának vezetője a vádakkal ellentétben leszögezte: a nemzeti ügyek kormánya csökkenti majd az adókat, egyszerűsíti az adórendszert, de nem törli el az evát, az ekhót és az őstermelői adózás lehetőségét.
A politikus szerint az elmúlt nyolc év szocialista kormányzása Magyarországot rendkívül mély válságba sodorta, ahonnan a kilábaláshoz a gazdasági növekedésen keresztül vezet az út. Kifejtette: ehhez munkahelyteremtésre van szükség, de ilyen magas adók és ilyen bonyolult adórendszer mellett nem jönnek létre új munkahelyek.
Drogdíler lőfegyvereit árulja a NAV
Orbán Viktor elpusztításáról beszélt, feljelentették Pankotai Lilit
Belehalt a szülésbe a befutott tévés, férjének egyedül kell felnevelnie a picit
Izzott a levegő a Hír TV stúdiójában: atombombaként robbant Nagy Attila Tibor beszólása
"Ennek mi értelme?" Kiakadtak a rajongók, amikor meglátták Kulcsár Edina és Csuti kisfiát
A Ryanair már korábban figyelmeztetett: a Boeing 787 Dreamlinerekkel igenis vannak problémák – nem lepődtek meg az indiai repülőgép-katasztrófán
Puszit akart adni a Chelsea gólszerzője, kis híján pofozkodás lett belőle
Hatalmas fordítások, parádés cserejátékosok – négy meccs után még nyílt az NBA-döntője
Ez a futball borzalma - az angolok egy meccs után temetik a klubvilágbajnokságot
Nemvárt fordulat a bezárt Velencei tavi strand ügyében
Feltámadt a Simson Schwalbe, de az árán meg fog lepődni
Puzsér Róbertnek vége, aljas húzása a karrierjébe kerülhet
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.