Feljelentést tesz a Magyarországi Munkáspárt 2006 szándékos rongálás, becsületsértés, közösség elleni izgatás és kampánycsendsértés miatt, mert ismeretlenek a „Mocskos bolsik” feliratot festették fel a párt egri székházára. Tatár Csaba, a szervezet egri városi elnöke szerint a felirat április 10-én, tehát kampánycsendben került a pártszékház falára. Mindeközben az Országos Választási Bizottság (OVB) öt esetben határozott úgy, hogy a Kuruc.info portál megsértette a kampánycsendet. A portálon olyan című cikkeket kifogásoltak, mint „LMP és MDF: nehéz két hányás között választani”, „Tovább növekszik az országban a cigánybűnözés”, „Nagykoalíciós plakátragasztás és -tépés Hódmezővásárhelyen”.
Pályi István, a Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselőjelöltjének beadványa nyomán a testület a Helyi Téma című hetilap „ismeretlen terjesztőjét” tiltotta még el a kampánycsendsértéstől. A hetilap több pártot és azok jelöltjeit népszerűsítette, ezért annak a kampánycsend idején történő terjesztése jogsértő volt. A bizottság ugyanakkor elutasította azt a beadványt, amely azt kifogásolta, hogy a Népszava Online internetes hírportálon április 10-én megtalálható volt a „Charta megmozdulás: veszélyben a demokrácia” című cikk. Az OVB szerint a kifogásolt cikket még április 9-én 20 órakor tették közzé, a kampánycsend pedig csak az új tartalmak megjelentetésére vagy a régiek frissítésére vonatkozik.
Hajdú-Biharban a területi választási iroda tájékoztatása szerint a szocialista jelölt, Juhászné Lévai Katalin korábban keresztrejtvényversenyt hirdetett a választókerületben, a győztesek pedig szombaton kapták meg az ajándékukat. A bizottság részben megállapította a jogsértést, és eltiltotta a jelöltet a tevékenységtől. Garázdaság és közúti veszélyeztetés megalapozott gyanújával rendelt el nyomozást a rendőrség amiatt, hogy autóval üldözték, s megpróbálták leszorítani azokat a jobbikos aktivistákat, akik videóra vettek több olyan buszt, amelyek Vásárosnaményba szállítottak romákat szavazni.

Dől a lé a Republikonhoz, Horn Gáborék Brüsszelből is kapnak támogatást