origo.hu
A Fidesz-frakció is megszólalt az előrehozott választásról
A Zeus milliói. Miskolc szocialista többségű önkormányzata mintegy 244 millió forintos bevételhez juttatja a közeli jövőben a fővárosi Zeus Kft.-t, amely egyebek mellett Káli Sándor MSZP-s polgármester kampánycége, s nagy valószínűséggel részese a BKV Zrt. és a terézvárosi botránynak, ahol ugyancsak kommunikációs tanácsokért vett fel hatalmas összegeket Schrankó Péter ügyvezető és csapata – mondta Zsiga Marcell, a miskolci 2. számú választókerület fideszes országgyűlésiképviselő-jelöltje. Az önkormányzat gazdasági bizottságának legutóbbi döntése szerint öt pályázó közül a harmadik legolcsóbb ajánlatot tevő Zeus nyerte a borsodi megyeszékhely harmincmilliárdos villamosprojektjének kommunikációs tenderét. (T. L. L.)
Demszky Gábor főpolgármester volt főtanácsadója, Mesterházy Ernő előzetes letartóztatásban marad, ugyanakkor Zelenák Tibort, a BKV volt kommunikációs főosztályvezetőjét szabadlábra helyezte tegnap a másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság a BKV-ügyben. Mesterházy így legalább június 5-ig élvezheti a börtönkosztot. A bíróság közlése szerint Zelenák esetében az előzetes letartóztatás törvényi feltételei nem állnak fenn.
Mesterházy Ernő a rendőrség gyanúja szerint rábírta a közlekedési vállalat vezetőit arra, hogy vagyonkezelési kötelezettségüket megszegve indokolatlan és szükségtelen szolgáltatásokra kössenek szerződéseket. Zelenák Tibort – Regőczi Miklós vezérigazgató-helyettessel együtt – február 3-án vette őrizetbe a Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanújával. A nyomozók szerint Regőczi Miklós tizenkét cég esetében mintegy 81 millió forint, Zelenák Tibor pedig hat cég vonatkozásában több mint 30 millió forint vagyoni hátrányt okozott a főváros közlekedési cégének. Regőczit és Zelenákot januárban azzal is meggyanúsították, hogy Hagyó Miklós akkori szocialista főpolgármester-helyettes szóvivőjét, Horváth Évát fiktíven foglalkoztatták 2008 és 2009 között, és a kifizetett 24 millió forint mögött nem volt tényleges munkavégzés.
Regőczi Miklós – akit egyébként a napokban ugyancsak szabadlábra helyezett a bíróság – lapunknak adott interjújában az MSZP–SZDSZ „kifizetőhelyének” nevezte a BKV-t. Kiemelte: kénytelenek voltak papíron elhelyezni egy cégnél Lendvai Ildikónak, az MSZP elnökének ismerősét havi 300 ezer forintért, míg Nyakó István, a szocialista párt szóvivője nyolc-tíz buszt kért és kapott kölcsön táboroztatásra.
Lendvai Ildikó tegnap bejelentette: jogi eljárást kezdeményez lapunk ellen, amiért a „jó hírnevét sértő állítást” híreszteltünk. A pártelnök újfent tagadta, hogy Antal Attila akkori vezérigazgatót fölhívta volna telefonon egy ismerőse elhelyezése és munkavégzés nélküli javadalmazása érdekében. Lendvai emellett rágalmazás címén feljelenti Répássy Róbertet, a Fidesz jogi kabinetjének vezetőjét, aki egy minapi sajtótájékoztatón arról beszélt: ma már senki nem vitathatja, hogy az MSZP és az SZDSZ „iparszerűen lopta ki a pénzt a BKV-ból”, és az is bebizonyosodott, hogy az MSZP legfelsőbb vezetése is súlyosan érintett a BKV-botrányban. A fideszes politikus arra is rávilágított: az MSZP és az SZDSZ vezetői „pénzbehajtó szervezetet” működtettek a BKV-nál, az MSZP pedig végleg lebukott, hiszen a párt elnöke személyesen is részt vett „a pénz kitalicskázásában”.
Eközben a Hír TV-nek Dankóné Hegedűs Jolán, az MSZP XXII. kerületi elnöke elismerte, hogy 2008 óta a Főtávnál dolgozik, adminisztrációs munkát végez, ám azt tagadta, hogy Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke protezsálta volna be a fővárosi céghez, de csak azért nem segített neki, mert nem tudott. Ehhez képest Balogh Róbert, a távhőszolgáltató cég szóvivője rámutatott: „ilyen nevű dolgozónk nincs”. Lendvai Ildikó is visszautasította az értesülést.
Előzetesben a volt SZDSZ-es. Meghosszabbította Gál György, a VII. kerületi önkormányzat gazdasági bizottsága volt SZDSZ-es elnökének előzetes letartóztatását a Fővárosi Bíróság, akit a különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, bűnszervezet tagjaként elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt gyanúsítanak. (MTI)
A Fidesz-frakció is megszólalt az előrehozott választásról
Kiderült az igazság: nagy bajba került Csintalan Sándor
Így ismerjük fel a minőségi magyar fűszerpaprikát, egy őstermelő elárulta a titkot, mire érdemes figyelni
Dráma: kényszerleszállást hajtott végre egy utasszállító Moszkvában
Elbúcsúzott Dióssy Klári – Új műsorvezetővel folytatódik a Ridikül
Felrobbant a Reddit egy magyar cukrászda kérésétől, sokaknak nem tetszett
Újabb botrány rázta meg a brit királyi családot
Könyves Paksra, Zimonyi a Vasashoz tért vissza, Szélpál is elköszönt
Robbie Keane bocsánatot kért, amikor ma megérkezett az FTC edzőtáborába + videó
Szalah hat szóval vágott vissza a Liverpool legendájának
A tüdőt veszélyeztetheti az új vírus
Lebukott a Tisza Párt, így adják ki a trollhadseregnek az ukázt + fotó
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.