Mi a magyar?

Munkatársunktól
2010. 04. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az uj üstökös
Lerajzoltuk a kunyhót. A csősz a mint meglátta, hogy a kunyhójáról mappát veszünk föl, gyanakodó szemekkel mért végig s közelebb lépegetve hozzánk, szürét a földre teritvén, félkönyökére dülve, kihivó tekintetet vetett ránk mintegy várakozó állásban.
– Osztég mire való lesz az? – szólt hosszu hallgatás után boszusan.
– Semmi rosszra. A kunyhó nagyon szép. Le akarjuk rajzolni.
Megcsóválta bozontos fejét.
– Dejszen engem el nem bolondítanak az urak. Már micsoda szépség volna ezen la? Nem vagyok én mai gyerek. Ha az urak valami szépet akarnának festeni, ott a tiszttartó háza a faluban, – hanem hát jól tudom én mi lesz ez…
– Ejh, ugyan mi lesz?
– Az lesz, hogy megmondta nekem a rétsági főkoldus, a kinek a fészke ott vagyon az országuton a vén nyárfa alatt…
– Mit mondott meg?
– Azt, hogy a biró megfenyegette, jövedelmi adót fog vetni a vármegye ő rá is: – mert már a vármegye rászorul az ilyen szegény párákra is.
Nevettünk a csősz észrevételén, a mi ugylátszik, még csak jobban elkeseritette.
– Nevethetnek, tudom. Látom ám már az uj üstököst negyednapja. Mindig hajnalban jön a nagy farkával… Égi jel nem hazudik.
– Hiszen az üstökös háborut jelent barátom.
– Az ám, valamikor – szólt meggyőződéssel, kalapját szemére huzva, – háborut jelentett még a jó világban, de most már mindig az uj portiónak a forspontja. Nem vagyok én mai gyerek, megvigyáztam én azt már.
És az öregnek körülbelül igaza van. Mert ha az üstökös háborut jelent is, az uj adókat meg a háboru jelenti.
Csak egyet nem vigyázott meg csősz uram; hogy az adószedők néha be se várják az üstökös csillagot.
Felállt, közelebb lépett hozzánk s inkább kiváncsisággal, mint gyülölettel tekintett a vázlat könyvbe s a mint lassan-lassan kikezdte venni a körvonalakat, még tetszett is neki a dolog.
– Az istenugyse, – mondá.
– Kivettem szivartárczámat s megkináltam egy szivarral.
– Hát iszen… iszen… szólt békülékenyebb hangon, mialatt a szivart a nagyobb összetartozandóság okából megnyálazta – ha már rászorul király ő felsége… mert hallom, hogy nagy szegénységben él ő is… én bizony nem ódzkódom… csak arra kérem szeretettel az urakat, hogy ha már ugy van, hogy legalább minél kisebbre rajzolják.
Azt gondolta, hogy ugy kevesebbet kell majd fizetni érte. S szörnyen hálálkodott, mikor egy féltenyérni darabkára látta oda teremtve.
(Mikszáth Kálmán: Az apró gentry és a nép, 1901)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.