A Miskolci Egyetem Csettegők csapata lett a 2010-es Elektromobil verseny abszolút győztese szombaton. Bár egy nappal korábban még úgy tűnt, hogy elmoshatja az eső a Robert Bosch Power Tool Kft. által másodjára megrendezett eseményt, végül Miskolc belvárosában ragyogó napfényben mérhette össze műszaki tudását hat ország 70 csapata. A diákoknak hat hónap állt rendelkezésükre, hogy megtervezzék és megépítsék ökomobiljukat, amelyet – a versenykiírásnak megfelelően – hat darab akkumulátoros ütve fúró gép hajt meg. A tavalyi találkozóval ellentétben idén már a középiskolák is részt vehettek a megméretésen, az elkészült modelleket pedig négy különböző kategóriában, hosszú és rövid távú gyorsulás, műszaki megoldások, illetve külső megjelenés alapján is díjazták.
– Rengeteg mérnökhallgatóval kerülünk kapcsolatba, tapasztalataink szerint azonban a gyakorlati képzésük sokszor nem olyan jó, mint az elméleti felkészültségük. Ezzel az eseménnyel komoly kihívások elé állítjuk a résztvevőket, és azt az üzenetet közvetítjük, hogy a mérnökök nem elefántcsonttoronyban üldögélő, a számítógépek billentyűit ütögető csodabogarak. Sokkal inkább kreatív, sokszor nemzetközi kitekintéssel bíró, csapatmunkában együttműködni képes fiatalok – nyilatkozta lapunknak Zemlényi Tamás, a verseny főszervezője. Elmondása szerint rengeteg ötletes megoldással találkoznak az összeállított járműveken, s a tavalyi 250 nevező közül, majd mindegyik náluk van gyakorlaton.
A diákoknak, a szerszámokat leszámítva, mindenről maguknak kellett gondoskodniuk, így az is próbára tette talpraesettségüket, hogy szponzorokat találjanak a jármű elkészítéséhez. Voltak ötvenezer és kétmillió forintból összeállított autók is, de nem mindig a legdrágább modellek a legeredményesebbek – hangsúlyozta a főszervező. Míg tavaly a rekordsebesség 35 kilométer volt óránként, idén a leggyorsabb járművek már a 65 kilométert is elérték.
A bokszban, ahol a csapatok várakoztak, hogy sorra kerüljenek, hatalmas volt a nyüzsgés. Utolsó pillanatban elkészített javítások, fúrás és hegesztés hangjai hallatszottak az egyik sarokban, míg a másikban stopperrel mérték, hogy mennyi idő alatt tudják lecserélni az akkumulátorokat. – Rengeteg tervezés és feláldozott szabad délután van mögöttünk, de megérte – mondta lapunknak Orosz Levente, a Vérnyúl csapat felkészítő tanára. A Diósgyőr-vasgyári Szakképző Iskolából érkezett együttest négy szakirány – gépszerelő, hegesztő, karosszérialakatos, esztergályos – 200 tanulójából válogatták össze. A tavalyi tapasztalatok alapján új alapokra helyezte az autókészítést a gödöllői Egyetem ECET (Electrical Car Engineering Team). – Könynyebb a vázunk, fogaskerekű hajtóerőművet alakítottunk ki, és négy helyett idén háromkerekű modellel indulunk – mesélte Sári János, a csapat pilótája. – A kormánykeréken és a biztonsági övön kívül mindent magunk készítettünk – meséli Farkas Tibor, a miskolci Kandó Kálmán Szakközépiskola KK Info Team 19 éves szóvivője, aki egy hungarocell lapokból valódi autóformával ellátott szerkezet mellett kicsit elszomorodva áll. Bánatának oka, hogy a fúró nem tudja meghajtani az autót, ezért a kocsi nem működik, pedig még MP3-lejátszót és világítást is építettek bele. Ennek ellenére hangsúlyozza, hogy az elmúlt hónapok erőfeszítései rengeteg élménnyel és tapasztalatokkal szolgáltak a csapat számára, így nem veszett kárba a munkájuk.
– Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos – ért egyet a kijelentéssel a Miskolci Egyetem Electroracers együttese is, amelynek verseny közben valami elállítódott a hulladék fémből készített, Jóska gyerek nevű járművükön. A női vezetővel rendelkező három gépész-, egy villamosmérnökből és egy mérnök informatikusból verbuválódott csoport büszke rá, hogy nekik van a legszebb pilótájuk.
Mire a nap véget ért minden kategóriában megszületett a győztes. A gyorsulási futam bajnoka az egyetemi csapatok közül a debreceni EEFM TEAM, míg a középiskolások közt a kassai Andrássy Gyula Szakközépiskola GÉPace gárdája lett. Ez utóbbi intézmény aratta le a babért a középiskolások körversenyfordulójában. A műszaki megoldás alapján a Kecskeméti Főiskola hallgatóinak Lecsó csapata győzött, a közönség szavazata szerint pedig a Miskolci Egyetem Gépész Car autója lett a legszebb.

Tragédia történt egy biliárdversenyen