Kommepcahtb
A teljes nukleáris leszerelést tűzte ki célként Dmitrij Medvegyev és Barack Obama, s akinek eszébe jut ellenkezni, Moszkva és Washington szankciókkal bünteti meg. Elsősorban Iránról van szó, írta a hadászati támadófegyverek korlátozásáról és csökkentéséről szóló START-szerződés prágai aláírása után az orosz üzleti lap.
Die Welt
A jégkorszak végét jelenti a START-szerződés a két ország kapcsolataiban, különös tekintettel a bizalomteremtő intézkedésekre, a helyszíni ellenőrzésekre, az átláthatóságra és a kiszámíthatóságra. A konzervatív német lap úgy véli, a megállapodásra szükség volt, és azt minden hátsó gondolat nélkül üdvözölni kell. Globális leszerelésről azonban aligha lehet majd beszélni – tette hozzá –, mert az elrettentés céljából, továbbá a szövetségesi bizalom megőrzése érdekében atomfegyverre mindig szükség lesz.
The Guardian
Az orosz–amerikai együttműködés új korszakának első próbájaként értékeli a kirgizisztáni káoszt a brit baloldali lap, megjegyezve, hogy mindegyik nagyhatalmat terheli felelősség a helyzet kialakulásáért. Moszkva ugyanis szurkolt Bakijev ellen, míg Washington elnézte az egyre terjedő korrupciót. A népnek azonban annyira elege lett Bakijev rendszeréből, hogy különösebb orosz segítségre a népfelkelés kirobbantásához aligha volt szükség, teszi hozzá szerkesztőségi cikkében a lap.
The Daily Telegraph
Twitter-bejegyzései miatt léptette vissza egyik képviselőjelöltjét a Munkáspárt. A 24 éves Stuart MacLennan nyomdafestéket nem tűrő hangon küldi el melegebb éghajlatra a saját választókerületében induló konzervatív és liberális jelölteket.

Nehéz helyzetbe került az egyik legnépszerűbb TikTok-sztár