Napi sajtószemle

Munkatársunktól
2010. 04. 28. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Neue Zürcher Zeitung
Érezni lehet, hogy Magyarországon a régi idők új ruhában térnek vissza, amelynek következtében ismét a félelem uralkodik majd, és mérlegelni kell a külső és belső emigráció lehetőségeit, írja Konrád György író, politikai aktivista, az SZDSZ volt vezetőségi tagja a vezető konzervatív svájci lapban. Orbán Viktor szerinte új, tekintélyelvű stílussal játszik, katonai szövetséggé alakítja át a Fideszt. Pártjában csak a parancsnoké lehet a szó. – A magyar politika radikalizálódik. Aki a pártvezér haragját magára vonja, annak politikai jövője nincs, de talán merő létezése sem. Miközben nacionalista retorikát használ – írja a német nyelvterület sajtójának rendkívül sokszor nyilatkozó Konrád György. Szerinte talán ennek köszönheti nagy népszerűségét, amit sejteni se lehetett. Kétharmados többségével piramisszerűen felépített elnöki rendszert vezetne be. Rámutatott, hogy a Fidesz elhagyja a parlamentet, amikor a miniszterelnök (Gyurcsány Ferenc – a szerk.) beszél, akit „különböző állatokhoz hasonlítanak. Nem adják meg neki a tiszteletet. Elmebetegnek nyilvánítják. De van nekik Führer-kultuszuk. Miközben tolerálják, hogy a cigányokat és a zsidókat gúnyolják a radikálisok. De Orbán sok csahosa éhen marad, és a rossz gazdasági helyzet miatt csalódni fog” – fogalmaz véleménycikkében az író.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.