Napvárost építtet Abu-Dzabi

Papp Viktória
2010. 04. 23. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nemcsak az autóktól és felhőkarcolóktól lesz mentes a világ első, teljesen szén-dioxid-semleges városa, hanem a tervek szerint az energiaellátását is teljes egészben napenergiával fedezik. Az olajmilliárdos Egyesült Arab Emírségek a Masdarban épülő várossal példát kívánnak mutatni a világnak. Az építkezés még öt évig tart.
A város 50 ezer embernek ad majd otthont, legalább ezer üzlet és egy egyetem is szerepel az elképzelések között. Az építkezéseket az angol Foster and Partners bonyolítja, de Abu-Dzabi vezeti, a beruházások finanszírozójaként, hozzávetőlegesen 30 milliárd dollárt költve el a „napvárosra”.
Az építészek a sivatagban természetesen azt használják ki, amiből a legtöbb van, a napenergiát. A világ legnagyobb napkollektorát tervezték meg már az építkezéshez is, a létesítmény alján körben tükrök vannak, amelyek a fényt viszszaverik a középen álló toronyhoz. A fény körülbelül egy méter széles sávot alkot, amely hatalmas hőt termel, és így működteti a generátorokat. Masdar vezető építésze, Gerard Evenden a megújuló energiák Szilícium-völgyének nevezte, amit Abu-Dzabi megálmodott. Az épületek hűtését és szellőzését az egyik elképzelés szerint úgy oldják majd meg, hogy egy vékony vákuumos vagy gázos szigeteléssel borítják a felszínt. Az autók csak a város határáig közlekedhetnek, onnan napelemmel működő járműveket kell használni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.