Budapestre is elért az amerikai, úgynevezett félidős törvényhozási választás előszele. A Barack Obama elnök jövőjére is minden bizonnyal jelentős hatást gyakorló novemberi megméretéshez közelítve az ellenzéki Republikánus Párthoz közel álló Washington Times napilap tegnapi számában támadást intézett a demokraták oszlopának tartott Nancy Pelosi képviselőházi elnök asszony ellen, és erre a budapesti amerikai nagykövet, Eleni Tsakopoulos-Kounalakis kinevezését hozta fel ürügyként.
Az ügy súlyát jelzi, hogy az amerikai főváros konzervatív lapja címoldalán, vezető anyagban számolt be arról, hogy Pelosi befektetési bankár férjének több mint egymillió dollár haszna származott a nagykövet apjához, Angelo Tsakopouloshoz fűződő üzleti kapcsolatából. Az elnök számára nélkülözhetetlen politikai támogatást határozott fellépésével – például az egészségügyi reformcsomag ügyében – garantáló házelnök asszony tavaly novemberben, a budapesti nagykövetjelölt bizottsági meghallgatásakor nem rejtette véka alá, hogy baráti kapcsolat fűzi őt és férjét Tsakopoulosékhoz.
Bár a nagyköveti posztokat gyakran ajándékozzák oda nagy adományozóknak és politikai támogatóknak, a Pelosiék és Tsakopoulos apja közti viszony korántsem szokványos – olvasható a lap belsejében folytatódó, fotókkal illusztrált cikkben. A házelnök jövedelembevallása szerint férje 1,4 és 9 millió dollár között kasszírozott 1991 óta a nagykövet apjával közös ingatlanbefektetésekből. Eleni Tsakopoulos-Kounalakis 1993-ban csatlakozott az apja által alapított AKT Development ingatlanfejlesztő céghez, amelynek 1997-ben lett az elnöke. Üzletasszonyként bőkezűen támogatta a demokrata politikai kampányokat, 2000-től 2008-ig pedig Hillary Clinton jelenlegi külügyminiszternek egymillió dollár adományt gyűjtött össze.

Megölte volna Orbán Viktort egy férfi