A parlamenti választás első fordulója előtti kampányhajrában a Kuruc.info tett közzé egy olyan hangfelvételt, amely – állításuk szerint – azt bizonyította, hogy a polgári szövetség törvénytelen nyilvántartást használt fel a választók mozgósításához. Az LB – amely szerint viszont a jogi felelősség megállapítása kizárólag aggálytalan és kétséget kizáró bizonyítékokon alapulhat – ezzel megváltoztatta az Országos Választási Bizottság (OVB) Fideszt elmarasztaló határozatát. – Az OVB-nek, mivel a kétséget kizáró bizonyosság megállapítását önmagában a hangfelvételen elhangzottak nem alapozták meg, a kifogásokat bizonyítottság hiánya miatt el kellett volna utasítania – áll a bíróság végzésében.
Ugyanezen ügy miatt tegnap az adatvédelmi biztos és csapata felkereste a Fidesz központi irodaházát. Jóri András azt állította, minden országos listát állító párt adatkezelését megvizsgálja, csakhogy az ellenzéki pártnál történt látogatással egy időben egyetlen másik pártnál sem tették tiszteletüket az ellenőrök.
Az OVB tegnap egyébként úgy döntött, hogy egy másik, az MSZP törvénytelen adatkezelésére utaló felvétel miatt büntetőfeljelentést tesz.
A bizottság tegnap hosszú órákon át elemezte a botrányosra sikeredett vasárnapi választási forduló körülményeit. A testület tagjai abban egyeztek meg, hogy a bizottságot nem terheli felelősség a kígyózó sorokért. Szigeti Péter OVB-elnök nem látja indokát, hogy miért kellene lemondania posztjáról. Írásunkból kiderül az is: a helyi választási irodáktól már évekkel ezelőtt érkezett jelzés arról, hogy problémát okoz az átigazolással szavazók voksolásának lebonyolítása.
Továbbiak a 2. oldalon

„Magyarországon a kristály öl, nem a fentanil” – szakértő az Origónak a szigorított drogtörvényről